lovaglás

Bihari Lovastanya az „élő tanya”

   Egy helyre jársz lovagolni? Megismerkednél más lovardákkal is? Járd be velünk Magyarország lovardáit, legyen az kicsi vagy nagy, lovas hotel, -panzió,- fogadó, vagy tanya. Elmegyünk, átéljük, bemutatjuk.    Nyíregyházától 1,5 km-re, a 36-os út mentén található a Bihari Lovastanya, Paci Falvánk harmadik helyszíne. A tanyán egy szép őszi délutánt töltöttünk el, a bejárathoz érkezve […]

Két távon is magyar győzelem a solti távlovas versenyen

   Magyar, bolgár és török győzelem született a hétvégén a solti Révbéri Lovascentrumban rendezett nemzetközi távlovas és távhajtó versenyen, melyen 10 nemzet több mint 100 lovasa indult.    A 160 kilométeres távot Tóth József nyerte az osztrák Kunz Stephanie és a szlovák Boulbol Feras előtt. A 120 kilométeres távon a bolgár Lyutova Katina bizonyult a […]

A lovaglás megváltoztatta Eurázsia etnikai arculatát

   A lovak háziasítása megváltoztatta Eurázsia arculatát, segített a Nyugat felé vonuló hunoknak és mongoloknak kiszorítani az indoeurópai földműveseket, de közben a Hepatitis B-vírust és a pestist is magukkal hozták Európába. A Science és a Nature folyóiratokban publikált három tanulmány szerzői több tucatnyi ember genetikai állományát szekvenálták a Kr. előtt 2500 és Kr. után 1500 […]

Galopp Major Gyál

Egy helyre jársz lovagolni? Megismerkednél más lovardákkal is? Járd be velünk Magyarország lovardáit, legyen az kicsi vagy nagy, lovas hotel, -panzió,- fogadó, vagy tanya. Elmegyünk, átéljük, bemutatjuk. Második Paci Falvánkat a Budapesttől alig fél órányira lévő Galopp Majorban töltöttük, nádfedeles házikóban, átélve a paraszti házak miliőjét egy hosszú hétvége keretében. A kunyhók télen fűthetőek, így […]

#lovagolnitanultam

– Öregem, fantasztikus számot láttam tegnap a cirkuszban. Képzeld, egy kutya lovaglás közben ide-oda bukfencezett a ló hátán, azután a hasa alá is becsúszott, majd a nyakába kapaszkodva visszamászott… – Az mind semmi! Én ezt már az első nap megcsináltam, amikor lovagolni tanultam!

Heti Lovas: Bana Márta

Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek vagy hobbilovasok, akiknek mindenük a ló. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést. Ismerkedjetek meg Bana Mártával. Bana Márta vagyok Miskolcról. Mint a legtöbb kattant lovasnak, úgy számomra is a lovak az elsők, minden egyéb csak másodlagos […]

Heti Lovas: Sútor Viktória

Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek vagy csak hobbilovasok, akiknek mindenük a ló. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést. Ismerkedjetek meg Sútor Viktóriával. 24 éves vagyok, egy gyárban dolgozom, van egy élettársam, akivel nem régiben vettünk közös házat és tervezzük a jövőnket! […]

Heti Lovas: Farkas Vivien

Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek vagy hobbilovasok, akiknek mindenük a ló. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést. Ismerkedjetek meg Farkas Viviennel. Farkas Vivien a nevem. 20 éves vagyok. Baranya megyében, azon belül Drávacsepelybe lakom. Most jelenleg Pécsen tanulok. Idén végzek a […]