fogathajtás

Német sikerek a fiatal fogatlovak mezőhegyesi világbajnokságán

   Mindhárom kategóriában német sikerrel zárult a fiatal fogatlovak vasárnap befejeződött mezőhegyesi világbajnoksága. A hatéves lovak esetében az ezüstérem is a németekhez került, a bronz pedig a lengyelekhez. A hétévesek között a második egy olasz, a harmadik egy lengyel ló lett. A legfiatalabb, ötévesek között lengyel ezüst- és osztrák bronzérem született.     Az eseményt sorozatban negyedszer […]

Farkas Sándor: sikertörténet a mezőhegyesi ménesbirtok újjászervezése

   Sikertörténetnek nevezte a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok elmúlt két és fél év alatt végrehajtott újjászervezését az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Mezőhegyesen, sajtótájékoztatón.    Farkas Sándor kiemelte, hogy a két-két és fél év alatt végrehajtott újjászervezéssel sikerült letenni a gazdálkodás 21. századi alapjait úgy, hogy közben megőrizték, sőt fejlesztették Mezőhegyes történelmi hagyományait.     Az államtitkár az elmúlt […]

Dobrovitz József nyerte a mezőhegyesi fogathajtóversenyt

   Az elitkategóriában, azaz a négyeseknél Dobrovitz József nyerte a Mezőhegyesen kedden zárult négycsillagos nemzetközi fogathajtóversenyt.    A vecsési hajtó a díj- és maratonhajtásban nyújtott kiváló teljesítményének köszönheti sikerét, ugyanis mindkét számot megnyerte, így nem veszélyeztette elsőségét, hogy a keddi akadályhajtásban csak nyolcadik lett. Mögötte az utolsó számban verőhiba és időtúllépés nélkül győztes svájci Jérome […]

Heti Lovas: Komjáthy Zoltán

Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek vagy hobbilovasok, akiknek mindenük a ló. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést. Ismerkedjetek meg Komjáthy Zoltán. Sziasztok! Komjáthy Zoltán vagyok 16 éves. A lovak között nőttem fel. Már a nagyszüleimnek is voltak lovaik. Nyolc éve foglalkozunk […]

Ifjabb Dobrovitz nyert a négyesek között

A négyeseknél ifj. Dobrovitz József nyerte az Izsákon rendezett fogathajtó országos bajnokság döntőjét.     Mögötte a csapatban világbajnok édesapja, Dobrovitz József lett a második, aki csak maratonhajtásban bizonyult jobbnak fiánál.     Az egyeseknél Nyúl Katalin, a ketteseknél – ahol a legjobbak, így a múlt heti vb-n aranyérmes Hölle Martin, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán nem indultak – […]

Lemondott a kettes- és négyesfogathajtók szövetségi kapitánya

Lemondott posztjáról Tóth Tamás, a magyar kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya. “A nemzetközi bírói testületek működése, a fogathajtók felé irányuló nem következetes értékelési szisztémája számomra már elfogadhatatlan mértéket öltött” – indokolta döntését Tóth Tamás a szövetség elnökének, Lázár Vilmosnak, illetve Stróbl Dorottya főtitkárnak címzett levelében.     A szakember szerint “a rendszer hibás”, ő pedig nem […]

Német sikerek a mezőhegyesi fiatal fogatlovak világbajnokságán

  Mindhárom kategóriában német sikerrel zárult vasárnap a fiatal fogatlovak mezőhegyesi világbajnoksága.     Az öt- és hatéves lovak esetében az ezüstérem is a németekhez került, a bronz pedig a luxemburgiakhoz, illetve a lengyelekhez. A hétévesek között a második egy osztrák, a harmadik egy lengyel ló lett.     Az eseményt sorozatban harmadszor rendezték meg Mezőhegyesen, ezúttal hét nemzet 41 […]

Lázár Zoltánt nem kell megműteni, a vb-ig biztosan felépül

Lázár Zoltánt nem kell megműteni, a szeptemberi világbajnokságig pedig biztosan felépül a fogathajtó, aki szombaton a nebanicei versenyen sérült meg, miután felborult a kocsija.     Lázár Zoltán és fia – aki segédhajtóként szenvedett kézsérülést, és még szombat éjjel megoperálták Győrben – pénteken újabb orvosi vizsgálatokon esett át. Ifjabb Lázár Zoltán műtétje jól sikerült, a sérült testrész […]