Táborfalván, az egykori Örkénytábori Magyar Királyi Lovagló tanárképző és Hajtóiskola területén 2017. október hó 21-én megtartott Amatőr Lovasverseny és Családi Napon az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata 11 starttal képviseltette magát.
A polgárőr lovasok megállták a helyüket mind a terepen a tájékozódási versenyben, mind a lovas pályán a Caprilli idomítási feladatsorban és az ugróversenyekben is. Eredményeik magukért beszélnek: tájékozódási versenyben mind az egyéni, mind a csapat számban elhozták az első helyeket, amint a Caprilli versenyszámban is.
Köszönöm a lovasainknak, hogy képviselték a Polgárőr Lovas Tagozatot ezen a nem mindennapi helyszínen, és részvételükkel, fegyelmezett lovaglásaikkal lerótták tiszteletüket a polgárőr lovas közösség nevében az egykori Örkénytábori Magyar Királyi Lovagló tanárképző és Hajtóiskola szellemisége előtt. Külön köszönet Sallay Sándor mesteredzőnek, aki felkészítette lovasainkat a versenyre. – Mondta el Rácz Adrienn az Országos Polgárőr Lovas Tagozatának elnöke.
A polgárőr lovas csapat tagjai egyesületenként és eredményeik:
- Alsónémedi Polgárőr Egyesület képviseletében: Varga Beáta / Fanny és Robert Rajzinger – Öcsi (Athos) (tájékozódási verseny, csapat – I. helyezés)
- Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr egyesület képviseletében: Szandra Gyalai – Berci (tájékozódási verseny, egyéni induló – III. helyezés)
- Kecskésné Gábor Henrietta – Banko (Caprilli I. hely, 80 cm-es ugrószám V. hely)
- Winkler Márk – Zsargon (Caprilli II. hely, 80 cm-es ugrószám I. hely, 100 cm-es ugrószám II. hely)
- Ócsa Városi Polgárőr Egyesület képviseletében: Boros Anikó / Hullámzó és Fruzsina Boros / Ortega (tájékozódási verseny, csapat – IV. helyezés)
- Szabó Mihály Polgárőr Egyesület Lakitelek képviseletében: Felföldi Zoltán – Gáláns (tájékozódási verseny, egyéni induló – I. helyezés)
További képek: polgarorok.hu
Szerző: Hladon Sándor