Újabb FSZK tábor

  A Hilltop lovardában Gödöllőn már kétszer is megrendezésre került az Fszk tábor, ahol többek között a HoPe Horse-Man-Ship lovak adták a bérlovak kemény magját. Most ősszel mindössze egyetlen tábor kerül megrendezésre, maximum mindössze 4 fővel, ezért gyorsan érdemes lecsapni a helyekre. Szép környezet, csodás lovak, és sok elsajátítható tudás. Mindenkinek ajánljuk tagunk, Horváth Petra táborait.

  Bár a nyári táborok szezonja lejárt, mi nem álltunk le teljesen. Éppen ezért, bár kisebb létszámmal, de egy 4 napos (hétfő-csütörtök) tábort rendezünk, ahova 3-4 lovast várunk a saját lovával, vagy bérelt lóval. A kisebb létszám lehetővé teszi, hogy nagyobb hangsúlyt fektethessünk az egyéni fejlődésre, így a tábor pontos tematikáját a résztvevők végső fixálása után tudjuk megadni, illetve mivel mindig az egyéni nehézségeken dolgozunk, a feladatokat gyakran az alkalom szüli, igyekszünk minél személyre szabottabb lenni.

Alapvetően a helyes lószerű kommunikáción dolgozunk, a lóval való jobb együttműködésen, aminek kulcsa, hogy lovunk szívesen legyen velünk. “A ló megtanítja az embert viselkedni” mondás nagyon igaz, hiszen segít a résztvevőknek a saját nehézségeiket feltárni és megoldani, türelemre, tiszteletre, tudatosabb viselkedésre tanít. Hatalmas élmény, amikor ember és ló szinkronban dolgozik együtt.
Az érdeklődőknek ajánlom az eddigi táboros képeinket és videókat, ha esetleg betekintést szeretnének nyerni az itteni hangulatba és munkába.
Itt alvási lehetőség 3 fő számára van, ezt kérjük előre jelezni.
A tábor díja 35 000 Ft, ez magában foglalja a saját ló ellátását, vagy a helyi lovak egyikének bérlését. Az oktatólovaink állománya elég vegyes, gyermekek, vagy kezdők számára könnyebb, haladóknak nehezebb lovak állnak rendelkezésükre.
Az ebédet a lovarda biztosítja, a többi étkezésről a lovasok önállóan gondoskodnak, mikró, hűtő rendelkezésükre áll – olvashatjuk a közösség facebook oldalán.