A Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék és Budapest között, Magyarország újbóli felemelése a lovas nemzetek sorába. A három napos rendezvényen a lovak és a lovassportok kapják a főszerepet, valamint a különböző korok korabeli lovasságának bemutatása.
Pálya adatai
- A versenypálya mérete: 437 × 10–12 m
- A versenypálya talaja: homok granulátum
- A verseny távja: előfutamokban 2 és fél kör, kb.: 1 100 m, középfutamokban és a döntőben 3 és fél kör, kb. 1.540 m
A győztes ló és lovasa Arany Sarkantyút vihet haza, az őt benevező önkormányzat pedig 5 millió forintot, és egy évre megkapja a Nemzeti Vágta vándor szablyáját. A versenynek egyedi szabályai vannak, 2011-ben a lovasszakma ítélete alapján az angol telivérek az esélyegyenlőség nevében kitíltattak a versenyből.
Az időjárás előreláthatóan nem lesz túl nyárias, hidegfront várható erős széllel és 15-19 fokkal. Esőre is számítani kell majd, amire 80% az esély, így egy esernyő jó ha kéznél van.
Program
Szeptember 15. péntek:
A Nemzeti Vágta szeptember 15-én megnyitja az Országkonyha kapuját, ahol tradicionális ételekkel, hazai pálinka és borkülönlegességekkel várja a gasztronómia szerelmeseit.
Szeptember 16. szombat:
12:00-13:00 | A Nemzeti Vágta ünnepélyes megnyitója • Koszorúzási ünnepség • Versenyzők bevonulása, fogadalomtétele |
13:15-13:45 | HUNGRANA Kishuszár Vágta – Előfutamok: 1., 2., 3. Előfutam |
14:00-15:55 | Nemzeti Vágta – Előfutamok: 1. – 6. Előfutam |
15:10-15:25 | Örömtánc Vágta Tánccsoport – Vágta Korzó; Országkonyha |
15:55-16:00 | OMÉK szüreti felvonulás |
16:00-16:10 | KINCSEM+ Fogatvágta – 1. Előfutam |
16:20-18:05 | Nemzeti Vágta – Előfutamok: 7. – 12. Előfutam |
17:05-17:20 | Örömtánc Vágta Tánccsoport – Vágta Korzó; Országkonyha |
18:10-18:20 | OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam |
18:20-18:30 | OMÉK szüreti felvonulás |
18:30-18:40 | ADRENALIN Kocsitoló verseny – Előfutam |
18:40-18:50 | KINCSEM+ Fogatvágta – 2. Előfutam |
Születésnapi programok – A lelátókról és a tér közepéről ingyenesen látogatható | |
19:15 | az Ország Táncháza – az ország legjobb lovas táncosai |
20:15 | Hortobágyi Méneshajtás |
20:30 | Tüzes Vágta |
21:30-23:00 | az Ország Táncháza – Hősök tere |
Kapunyitás: • 11:40-12: 00 •13:00-13:15 • 13:45-14:00 • 14:45-14:55 • 15:10-15:25 • 15:55-16:00 • 16:10-16:20 • 17:05-17:20 • 18:05-18:10 • 18:20-18:30 • 18:50-19:15 •
Ezekben az időpontokban lehet a tér közepén lévő nézőtérre bejutni
Szeptember 17. vasárnap:
10:05-10:30 | MVM Lovas parasport bemutató és sorverseny |
10:45-12:10 | Nemzeti Vágta – Középfutamok |
12:20-12:50 | OMÉK2017 Nemzetközi Futam – Előfutamok |
12:50-12:55 | OMÉK szüreti felvonulás |
12:55-13:00 | ADRENALIN Kocsitoló verseny – Döntő |
13:00-13:20 | Örömtánc Vágta Tánccsoport – Vágta Korzó, Országkonyha |
13:20-14:00 | SZENT ISTVÁN PEZSGŐ Díjugratás – Magasugrató verseny |
14:15-14:30 | Epona Lovasiskola • Nemzeti Lovas Díszegység – Lovasbemutató |
14:30-14:40 | Ifj. Szegei Gábor – Puszta tízes bemutató |
14:40-14:50 | OMÉK szüreti felvonulás |
14:50-15:10 | Történelmi lovasbemutató gála |
15:25-15:40 | Kassai Lajos Lovasíjász Iskola bemutatója |
15:40-16:00 | Győri Ördöglovas iskola tanulói Tóth Szilárd vezetésével – Trükk lovas bemutató |
16:00-16:15 | Örömtánc Vágta Tánccsoport – Vágta Korzó, Országkonyha |
16:15-16:30 | HUNGRANA Kishuszár Vágta – Döntő |
16:30-16:45 | KINCSEM+ Fogatvágta – Döntő |
16:55-17:15 | Történelmi lovas felvonulás |
17:30-17:45 | OMÉK2017 Nemzetközi Futam – Döntő |
17:55-18:15 | Nemzeti Vágta – Döntő és Díjátadó ünnepség |
18:20-18:30 | Hortobágyi Méneshajtás |
Kapunyitás: • 09:30-10:05 • 10:30-10:45 • 11:15-11:25 • 12:10-12:20 • 13:00-13:20 • 14:00-14:15 • 14:40-14:50 • 15:10-15:25 • 16:00-16:15 • 16:45-16:55 • 17:15-17:30 • 17:45-17:55 • 18:15-18:20 •
Ezekben az időpontokban lehet a tér közepén lévő nézőtérre bejutni.
Helyszín:
Forrás: vagta.hu