Lemondott a kettes- és négyesfogathajtók szövetségi kapitánya

Lemondott posztjáról Tóth Tamás, a magyar kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya.

“A nemzetközi bírói testületek működése, a fogathajtók felé irányuló nem következetes értékelési szisztémája számomra már elfogadhatatlan mértéket öltött”

– indokolta döntését Tóth Tamás a szövetség elnökének, Lázár Vilmosnak, illetve Stróbl Dorottya főtitkárnak címzett levelében.
    A szakember szerint “a rendszer hibás”, ő pedig nem tudja a magyar versenyzők érdekeit megfelelően képviselni.

“Mivel a pozitív változás legkisebb esélyét sem látom a jövőben, nincs más megoldás, minthogy lemondjak.”

– fogalmazott.
    Tóth szerint a szabályzat részbeni alkalmatlansága, valamint a bírói munka sajátos értelmezése a múlt heti, lipicai kettesfogathajtó vb-n csúcsosodott ki.

“Lázár Zoltán semmiféle olyan szabálytalanságot nem követett el, hogy a legsúlyosabb szankciót, a kizárást kellett alkalmazni vele szemben.”

– írta.
    A lipicai kettesfogathajtó-vb-n egyéniben Hölle Martin aranyérmet nyert, a magyar csapat pedig megvédte vb-címét, és sorozatban harmadszor győzött. A csapatban Hölle mellett a két Lázár-fivér, Vilmos és Zoltán kapott szerepet, utóbbit azonban kizárták az orrszíj állítólagos szabálytalan rögzítése miatt.

MTI