Szeptember 23. és 25. között, rendezi meg nemzetközi és magyar díjlovas- és lovas terápiás versenyét a Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével Fóton.
Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a díjlovas verseny, amelyre várhatóan 100-120 lóval neveznek hazai és külföldi lovasok – áll a szervezetek közleményében.
A háromnapos verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérhetik össze a tudásukat.
A lovas terápiás verseny a hagyományokhoz híven háromnapos lesz, ahol a hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek önálló lovaglás keretében ügyességi pályán lovagolnak, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben.
A Jámbor Vilmos Emlékversenyen csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek pedig játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk. A gyógypedagógiai lovas torna versenyszámra hiperaktív, tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában.
A Mádl Ferenc Emlékverseny résztevői mesét vagy történetet adnak majd elő, amelyben a lovason kívül a ló is fontos szerepet kap, a látássérült gyermekek számára pedig külön versenyszámokat hirdetnek meg: ők ügyességi feladatokat mutathatnak be vezetett lovon, illetve gyógypedagógiai lovas tornán vehetnek részt kezdő és haladó kategóriában.
Az idei versenyen is megrendezik az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát is, amely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot.
Forrás: MTI