Lovakkal Természetesen Tábor

“Csodálatos csapat jött össze, hihetetlenek voltatok. Utólag végig nézve a párosokon, csak gratulálni tudok mindenkinek. Minden nap túllépték önmagukat, és olyan dolgokra voltak képesek, amikre talán még tegnap azt hitték, lehetetlen. Elképesztő fejlődést tett le az asztalra minden ló és lovas. A csapat sokszínűsége nem visszatartó erő volt, hanem fejlődési lehetőség. Öröm ilyen csapattal foglalkozni, mindenki figyelt, egymásból is tanulva szívta be a dolgokat, és szívét-lelkét beletette, legalább annyira, mint én.” – olvashatjuk az FSZK facebook oldalán.

fszk1

A lovasok a megszokott módon, zablával lovagolják lovukat, a táborban viszont kipróbálhatták és megtanulhatták, milyen nyakmadzaggal irányítani kedvencüket. Sokan félve próbálják ki, mert a zablára szükségük van az irányításhoz, aztán meglepődve tapasztalják, hogy lovuk zabla nélkül is teljesíti kéréseiket. A miértre a válasz: a zabla a lovas berögződése. A ló a testsegítségekre is mesterien reagál.

fszk

 

fiatal

Rita, az FSZK egyik tagja azt is hozzátette, hogy mennyire büszke tanítványaira és reméli még sok tanulni vágyó lovasnak adhatja át tudását az elkövetkezendő táborok alkalmával.

Az FSZK tagjaival készült interjút itt elolvashatjátok.