Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést.
Ismerkedjetek meg Erbszt Annával.
Mit is írhatnék magamról bemutatkozásképp, ami nem sablon szöveg, hogy Erbszt Anna vagyok, 16 éves, 8,5 éve lovagolok, szeretek énekelni és színészkedni?! Hiszen ez mind igaz rám, de valahogy mégsem mutat be engem. Talán a legfontosabb, hogy a lovakkal való kapcsolat az, ami számomra a
világot jelenti. A lovak egészen kicsi koromtól fogva lenyűgöztek engem, minden lehetőséget megragadtam, hogy lóra üljek vásárokban, gyereknapokon stb. Ennek ellenére csak 8 évesen kezdtem el rendszeresen lovagolni.
1.Hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal?
Egy barátom mutatott be az edzőnek, akihez ő már akkor 1 éve járt, és aki már 8,5 éve tanítja nekem a lovaglás és a lovakkal való bánásmód csínját-bínját, rengeteg mindent köszönhetek neki és bár sokan furcsának tartják, hogy ennyi idő alatt egyszer sem váltottam edzőt számomra ez természetes és nem is tervezek ilyen lépéseket tenni SOHA!
2.A lovassport melyik szakágában versenyzel? Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Díjugratásban és díjlovaglásban versenyzem jelenleg, bár amikor felteszik a kérdést, hogy melyiket szeretem jobban a szívem a díjlovaglás felé húz. Hogy melyik eredményemre vagyok a legbüszkébb azt nehezen tudom konkretizálni. Talán három olyan verseny van, ami különleges számomra. Az egyik a 2015-ös Póni Klub Országos Bajnokság záró napján szerezett 3. helyezés. Ezt Othellóval értem el, aki talán az összes ló közül a legnagyobb tanítóm volt. 5,5 évet lovagoltam őt. Ez volt az utolsó Országos
Bajnokság vele feles tartójaként, mert pár hónapra rá megkaptam első saját lovamat. A második különleges verseny egy Sahande nevű lóval volt, akire sokan azt mondták gyerekek közül, hogy nem ugrik elég jól, mert sosem sikerült senkinek hibátlan pályát menni vele. Én már akkor is nagyon
szerettem őt és elmentem vele egy versenyre. Végig tudtam, hogy sikerülni fog a hibátlan és így is lett. Nagyon hálás voltam a lónak. A harmadik pedig az első versenye a saját lovamnak, Pandorának. A 6 éves kanca sosem látott még versenyt azelőtt így kicsit izgultam. Pandora remekül teljesített aznap, nyugodt volt és magabiztos. 5.-ek lettünk díjlovaglásban és ezzel hivatalosan is megkezdte a versenyzést.
3.„Van valami a lovak külsejében, ami jót tesz az ember belsőjének.” Te mit kaptál a lovaktól?
Ez az egyik kedvenc idézetem. A lovak olyan állatok, akik képesek magabiztosságot adni bárkinek! Hihetetlen intelligens állatok! Amikor lovak között vagyok, akkor igazán önmagam lehetek!
4.Ki a kedvenc lovad, mit szeret a legjobban?
A “kedvenc” lovam Pandora aki az első saját lovam. Ő nem csak azért különleges mert a sajátom, hanem mert igazán szerelem első látásra találtuk meg egymást. Amikor elkezdtem eladó lovakat nézegetni eléggé féltem, hogy rosszul döntök, hiszen ez a döntés egy életre szól. Pandora volt a 3. ló, akit megnéztem. Talán nem véletlen, hiszen a 3as a szerencseszámom. Amikor megláttam és belenéztem a szemébe tudtam, hogy ő az. Egyszerűen éreztem. Amikor először felültem rá, úgy éreztem mintha összeforrtunk volna. Előre kitalálta a gondolataimat pedig ekkor még nem volt annyira képzett ló. Innentől pedig nem volt megállás egy állatorvosi vizsgálat és 2015.dec.12.-én már az enyém is volt a ló!
5.Mit üzensz azoknak, akik még nem ültek lóháton, de szeretnék kipróbálni?
Azoknak, akik még nem ültek lovon csak annyit tudok mondani, hogy lovak nélkül lehet élni, de nem érdemes!
Köszönjük Annának a válaszokat. Gratulálunk az eddigi eredményeihez és további sok sikert kívánunk Neki!