Több mint 60 fogat indul a fábiánsebestyéni nemzetközi versenyen

Kilenc ország több mint 60 fogata vesz részt két hét múlva a 14. fábiánsebestyéni nemzetközi fogathajtó-versenyen, amely az egyes- és négyesfogatok között a magyarok számára válogató is lesz.

    A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 34. Fábiánsebestyéni Lovasnapok keretében május 5-8-án sorra kerülő viadal a világbajnokságok és Európa-bajnokságok után a legrangosabb világkupa-pontszerző versenyek egyike, márpedig ilyenből Európában idén csak három van, ami külön növeli a rangját.
    A négy nap során kilenc kategóriában rendeznek versenyeket, s a teljes magyar élmezőny elindul, így a négyesfogatok között Lázár Zoltán, id. Dobrovitz és ifj. Dobrovitz József, míg a kettesek mezőnyében ott lesz a magyar szövetség elnöke, a vb-címvédő Lázár Vilmos is. A külföldi hajtók közül kiemelkedik a svájci Ulrich Werner, négyesfogathajtó világbajnok.
    A sajtóeseményen Farkas Sándor, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy a tavalyi kettesfogathajtó-vb helyszínén minden feltétel adott a kiváló versenyhez, s idén nem csupán a sportra koncentrálnak, hanem szeretnék felhívni a figyelmet a magyar mezőgazdaság értékeire és problémáira is.

Forrás: MTI