Hároméves siker a Sütvényi Díjban

Boetie’s Dream lejelentésével öt fősre apadt a Sütvényi Díj mezőnye.
A két favorit, Nagykígyó (Stanislav Georgiev) és Adél (Fézer Róbert) végig domináltak a versenyben. Az utolsó métereken a mezőny legfiatalabb tagja, a hároméves Adél volt a legerősebb és megnyerte a futamot, Nagykígyó és Prince Angelo (Suták Csenge) osztoztak a helyezéseken. 

1. futam:

Eisvogel ugrott ki a legjobban a gépből, azonban Napfáklya átvette tőle a vezetést. Mellé felment Rézcsengő és Mirákulum, valamint Galagonya voltak még közel, de senki nem volt kiszakadva. Napfáklya és Mirákulum kettőse hozta a lovakat a befutóra, a távoszlopnál azonban megjelent mellettük Eisvogel és Galagonya is elindult. Eisvogel megnyerte a futamot, Mirákulum és Galagonya szerezték meg a helyezéseket. 

Befutási sorrend: Eisvogel (3) – Mirákulum (1) – Galagonya (6)

2. futam:

Graceland start-cél győzelmet aratott. Már az első körre fordulva biztosan vezetett Graceland, de a túloldalon több hosszra is lehagyta a mögötte érkező Anthea és Sármány párosát. Az utolsó kanyarban is könnyen vezetett Graceland, őt Anthea, Chickawa és Pergőtűz követte. A célegyenesbe érve Chickawa próbált legkívül elmenni a többieknek, de belül visszatámadtak többen is. Anthea és Niketas látszódott a legjobbnak, utóbbi utat kapott és sikerült másodiknak befutnia Anthea előtt.

Befutási sorrend: Graceland (4) – Niketas (5) – Anthea (3)

3. futam:

Mátka kezdett jól, Linácska pedig a legrosszabbul. Szinte mindenki közel volt, de Duce színei látszódtak előrébb a helyezettek közül. Mátka az utolsó kanyarban változatlanul vezetett, mögötte nagy volt a tömörülés, Neverending Dream, Nobless Uni, Origami, és legkívül Souvenir De Mauve. A célegyenesben Neverending Dream nagyon megindult és győzött. Origami is jól jött, aki Duce elé ért be.

Befutási sorrend: Neverending Dream (3) – Origami (4) – Duce (2)

4. futam:

Mákszem jól kezdett és sokáig tartotta vezető pozícióját. A little Music, Billy Tiger, Babérrózsa is az élmezőnyben voltak. Jetset Jones és Málnaszörp hátrébb helyezkedtek. Az utolsó kanyar után Mákszem kezdett fáradni, először Billy Tiger, majd Babárrózsa ment el mellette. 

Befutási sorrend: Billy Tiger (2) – Babérrózsa (6) – Mákszem (5)

5. futam:

Lejelentés: Thor (9)!

Cracker Jack csak játszadozott a mezőnnyel. Már a starttól fogva vezetett. Klaerchen nem jó startot vett, de a lovak közt felment a vezető ló mögé a túloldalon. Harmadik helyen ott volt Szombatesti Lány és Bon-Bon is. Az utolsó kanyar után Cracker Jack kézből ment és szép nagy galopp léptekkel menetelt a győzelem felé. Klaerchen a második helyről szép lassan csúszott vissza, míg Szombatesti Lány feljött a helyére, majd Cassiopeia is levette a célban.

Befutási sorrend: Cracker Jack (3) – Szombatesti Lány (1) – Cassiopeia (4)

6. futam:

Wadkörte (4) nem állt be a gépbe, így nem vett részt a versenyben.
Romel kezdett a legjobban, mögötte Aptitude és Sasheverő kettőse galopozott, Rush, Spider Girl és Szememfénye alkották még a frontot, míg a két hátsó ló, Glenda és Pesti Angyal a kanyarban kezdték meg a zárkózást. A befutóra fordulva még mindig Romel vezetett, Aptitude helyét azonban átvette Rush és Szememfénye. Pesti Angyal bontakozott ki a befutóban, de öten- hatan szinte fej-fejt csatáztak a győzelemért, amit végül Pesti Angyalnak sikerült megszereznie, az utolsó métereken újra meginduló Aptitude és a végig jó versenyt futó Romel előtt.

Befutási sorrend: Pesti Angyal (7) – Aptitude (2) – Romel (8)

7. futam:

Lejelentés: Boetie’s Dream (1)!
Nagykígyó ment el vezetni, Adél pedig tapadt rá. A két favorit elment a többiektől, akik Maconnaise, Prince Angelo és Wild Glory sorrendben következtek. A befutóra fordulva Nagykígyót már lovagolni kellett, Adél könnyebben ment nála. A távoszlopnál már fej-fejt galoppoztak, az utolsó 150 méteren pedig a hároméves kanca erősebb volt és szép stílusban megnyerte a futamot. A harmadik helyet Prince Angelo-nak sikerült megszereznie.

Befutási sorrend: Adél (6) – Nagykígyó (3) – Prince Angelo (2) 

8. futam:

Lejelentés: Winnie (8)!
Stefániával voltak gondok a startgépnél, de végül beállt. Zita Királyné és New Gift kettőse ugrott ki a legjobban a gépből, de Felsenfest hamar átvette tőlük a vezetést. Felsenfest mögött New Gift, Zita Királyné és Tíria alkották az élmezőnyt, majd a befutóban megjelentek Stefánia és Gitáros F. színei is. Felsenfest, Stefánia és Gitáros F. hármasa óriásit csatázott a győzelemért, amit célfotóban Stefánia szerzett meg, a szürke Gitáros F. és Felsenfest előtt.

Befutási sorrend: Stefánia (6) – Gitáros F. (7) – Felsenfest (3) 

Forrás: kincsempark.hu