Favorit győzelem a Káposztásmegyeri Díjban

Zwegat (Milos Milojevic) szép stílusban, könnyen nyerte a Káposztásmegyeri Díjat. Silent Blessing (Bauyrzhan Murzabayev) és Blue Imp (Goran Mesetovic) szerezték meg a helyezéseket.

1. futam – Nyeretlenek Versenye:

Lejelentés: Lángrózsa (9)!

Jól kezdtek a favoritok, közülük is Chickawa vállalta magára a vezetést, mögötte Brilliant Toy, Flying Lesson, Agglegény és Balaton alkották a frontot. Ők öten elléptek a többiektől és végig domináltak a verseny során. Chickawa végig vezetve nyerte a versenyt, Brilliant Toy lett a második, míg a harmadik helyről célfotó döntött Flying Lesson és Agglegény között. 

Befutási sorrend: Chickawa (3) – Brilliant Toy (2) – Flying Lesson (5)

2. futam – Megyeri Díj:

Lejelentés: Niketas (4)!

Mondóka ugrott ki a legjobban a gépből és elment vezetni, Black Blade pedig nagyon nehezen kapott lábra. A vezető Mondóka mögött a két hároméves My Luck és Magic de Paris helyezkedtek. A távoszlopon belül szaladtak fel Mondókára, majd elmentek mellette és egymás között döntötték el az elsőség sorsát. Az utolsó métereken Magic de Paris volt sz erősebb, Gleneely Girl szerzett egy újabb harmadik helyezést.

Befutási sorrend: Magic de Paris (5) – My Luck (6) – Gleneely Girl (3)

3. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész:

Mindenkinek jól sikerült az indítás, a frontban Haweeya, Cristály, Ranavalona, Asha és Lucky Lady galoppoztak. Az átjárót elérve Cristály vette át a vezetést, mögötte a két tréningtárs, Haweeya és Eagle Falls galoppoztak és egyre feljebb zárkózott a Szenttamási istálló újonca, Hajeer is. Cristály megnyerte a futamot, Eagle Falls és Hajeer osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Cristály (13) – Eagle Falls (3) – Hajeer (7) 

4. futam – Horváth Károly Emlékverseny Hendikep:

Coffee Gold, Oscar, Danestar, Szombatesti Lány, Cash Rain, Springolina, Almabor, Tropical Maroon, Sharpshooter Storm és Spare Time sorrend alakult ki a start után. A túlsó oldalon Coffee Gold, Oscar és Danestar hármasa lerázta az üldözőket, akik 6-8 hosszal mögöttük, Cash Rain vezetésével érkeztek és mire a elérték a kanyart felzárkóztak az élen lévőkhöz. A befutóra fordulva már Cash Rain, Coffee Gold és Oscar hármasa galoppozott fej-fejt az élen, Danestar volt még közel és Almabor is szépen zárkózott. Cash Rain az utolsó 300 méteren bebiztosította a győzelmét, Danestar jött fel a második helyre, Oscar-t előzve.

Befutási sorrend: Cash Rain (9) – Danestar (2) – Oscar (5)

5. futam – Igazgatósági Díj:

Ourville’s War ugrott ki gyengébben a gépből. Párduc vezetésével érkezett a mezőny a túlsó oldalra, mögötte Suracon, Singidunum, Viva Lea és Ourville’s War volt a sorrend, a mezőny végére Bukephalos esett vissza, azonban a kanyarban megindult és felment a negyedik helyre Singidunum, Párduc és Viva Lea mögé. Singidunum favorithoz méltón nyerte a futamot, mögötte a két szürke, Viva Lea és Párduc szerezték meg a helyezéseket.

Befutási sorrend: Singidunum (1) – Viva Lea (4) – Párduc (5)

6. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész:

Lejelentés: Plinius (6)!

Impius kezdett nagyon-nagyon gyengén, nem úgy mint a rendkívül gyors Camberra, aki elment vezetni és 3-4 hosszasra növelte előnyét. Mögötte Mighty Icon, Nádbuga, Celtic Dream, Rekviem és Asta the Queen volt a sorrend. Mire elérték a kanyart, a vezető lovat utolérték az üldözők és a befutóra fordulva már Mighty Icon és Nádbuga kettőse vezetett, az utolsó 300 méterhez közeledve pedig megjelent a favorit Celtic Dream és megnyerte a futamot. Szép finis után Merzad szaladt fel másodiknak, majd Nádbuga és Asta the Queen következtek.

Befutási sorrend: Celtic Dream (9) – Merzad (4) – Nádbuga (11)

7. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Schnell lovasának voltak gondjai a start után, így eléggé kiszakadt a mezőnyből és végig reménytelen pozícióban versenyzett. Mátrix ment el vezetni az első 300 méter után, mögötte Álomhercegnő és Ninja volt a sorrend. Mátrixtól Álomhercegnő vette át a vezetést és Ninja-val, valamint Koperta-val elléptek a többiektől. Az utolsó 200 méter kezdetén Álomhercegnő mellé felment Ninja, nagyot küzdöttek a győzelemért, amit végül Ninja-nak sikerült megszerezni, harmadik a végig jó pozícióban galoppozó Koperta lett.

Befutási sorrend: Ninja (2) – Álomhercegnő (5) – Koperta (7)

8. futam – Káposztásmegyeri Díj:

Ice Prinzess ment el vezetni, mögötte Silent Blessing, Run The Red Light, Zwegat és Blue Imp sorrend alakult ki. Az ügető átjáróhoz érve Ice Prinzess mellé felment Silent Blessing, mögötte szorosan Zwegat, mellette pedig Run The Red Light galoppozott, a sort még mindig Blue Imp zárta. A kanyar kijáratánál átvette a vezetést a favorit Zwegat, a befutóban pedig távolodott a többiektől és nagyon könnyen nyerte meg a Káposztásmegyeri Díjat. Silent Blessing második helye sem forgott veszélyben, a dobogó alsó fokára volt küzdelem Blue Imp és Ice Prinzess között.

Befutási sorrend: Zwegat (2) – Silent Blessing (1) – Blue Imp (3) 

9. futam – Rákospalotai Hendikep:

Lejelentés: Kikerics (8)!

Bandavezér és Misi Manó voltak a leggyorsabbak a start után, míg Vegas Hope és Bírónő kezdtek a leggyengébben. Mire elérték a kanyart, Misi Manó helyét Mea Culpa vette át és megjelent Eisfee is, a befutóban pedig Miserend indult el nagy lendülettel. Eisfee nyerte a nap utolsó futamát, Miserend pedig elkapta Bandavezért és ezzel megszerezte a második díjat.

Befutási sorrend: Eisfee (3) – Miserend (1) – Bandavezér (5) 

Forrás: kincsempark.hu