Amy’s Love győzelme a Tavaszi Hendikepben

Amy’s Love (Lakatos Csaba) az utolsó méterek hagyat le a start óta vezető Menedzsert (Márton Lajos) és ezzel megszerezte a győzelmet az idei Tavaszi Hendikepben, Chevallier SR (Horváth György) lett a harmadik.

 
1. futam:
Lejelentés: (9) Up All Night!
Rainbow Place már a start előtt hibázott, majd utána is galoppozott, így diszkvalifikálták. Tartalosz vett remek startot és elment vezetni, de mögötte Tarantino és Swarosvski is gyorsak voltak. Utóbbi az első egyenesben hibázott, de sikerült parírozni, így versenyben maradt, csak hátrébb csúszott. A második sorból induló Trugon is remekül indult és Sámuellel, Szélviharral valamint Rock and Roll-al együtt alkották az élmezőnyt a vezető kettős mögött. A túlsó oldalon Tarantino felment Tartalosz mellé és megpróbálta átvenni a vezetést, de Tartalosz szívósan védekezett. Az utolsó kanyarban Swarovski másodjára is hibázott, így kiesett a versenyből. Elindult Sámuel és Rock and Roll. A befutóban Sámuel átvette a vezetést, majd magabiztosan megnyerte a futamot, Tarantino és Rock and Roll előtt. Trugon a cél előtt elugrotta magát, amivel elveszítette a harmadik helyet.
Tommy Lee-t verseny közben diszkvalifikálták.
Befutási sorrend: Sámuel (2) – Tarantino (7) – Rock and Roll (1)
Győztes idő: 20,9

 
2. futam:
Hajtóváltozás: (2) Passion Grif – Molnár-Csikós Róbert!
Saron kezdett hibával és kiesett a versenyből. Jogging állt élre, mögötte Zavita Meerswal és Passion Grif ügettek. Az első egyenesben Imperiál kezdte meg a zárkózást. A túlsó oldalon Jogging ritmust váltott és Zavita Meerswal-lal megléptek az üldözőktől, Imperiál zárkózott fel mögéjük harmadiknak. A befutóban Zavita Meerswal elment Jogging mellett és megnyerte a futamot, Imperiál végzett a harmadik helyen.
Befutási sorrend: Zavita Meerswal (7) – Jogging (4) – Imperiál (6)
Győztes idő: 18,0

 
3. futam:
Nick Nolte kezdett galoppal, így kiesett a versenyből. Rubino TIM lőtt ki a startnál, mögötte a mezőny szinte egy csomóban haladt. A tribün előtti egyenesben a vezető ló mögött kettesfogatokba rendeződtek a többiek, Oscar Wilde és Poéta, Mariska és Polémia, majd Szacharin volt a sorrend. Rubino TIM egészen a befutó elejéig vezetett, ott azonban többen is lehagyták. Oscar Wilde ment el mellette elsőként és megnyerte a futamot, Szacharin felszaladt a második helyre, Poéta és Rubino TIM volt a további sorrend.
A futam után a Versenyintézőség Szacharint tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálta, így Oscar Wilde – Poéta – Rubino TIM lett a sorrend.
Befutási sorrend: Oscar Wilde (5) – Poéta (4) – Rubino TIM (3)
Győztes idő: 19,5

 
4. futam:
Nikolaj Peski indult a leggyorsabban, mellette a favorit Isetta is remekül jött el a starttól. Az első kanyarra érve Show Kronos ugrotta el magát, diszkvalifikálták. A tribün előtti egyenesben Isetta gyorsított és egyedül maradt az élen. A második kanyarban Celebrity Classic is hibázott, ő is kiesett a versenyből. Nikolaj Peski mellé Donata DZ ment fel a túlsó oldalon, őket Saxicola Jet és Nichelino Di Re követték. Saxicola Jet az utolsó kanyarban indult el és akkora lendülettel érkezett, hogy még a későbbi nyerőre, Isetta-ra is veszélyt jelentett, aki azonban szívósan védekezett és megnyerte a futamot, Nikolaj Peski végzett a harmadik helyen.
Befutási sorrend: Isetta (3) – Saxicola Jet (2) – Nikolaj Peski (1)
Győztes idő: 18,5

 
5. futam:
Lejelentés: (1) Tarita Teriipia AT!
Elég zavarosra sikerült az indítás, hárman fel sem értek az autó mögé, Támogató, Sikerdíj és Spar Lady triójáról volt szó. Suzy vállalta magára a vezetést az indítás után, mögötte Thor-com, Sumi, Sun City és Sóvirág alkották a frontot és a tribün előtti egyenesben Sikerdíj is megérkezett hozzájuk. A befutóra fordulva még Suzy volt elöl, de többen is támadásba lendültek. Sumi volt a legerősebb és megnyerte a futamot, Thor-com és Sóvirág osztoztak a helyezéseken, míg Rivális-A, Tengelic és Spar Lady diszkvalifikálva lettek.
Befutási sorrend: Sumi (2) – Thor-com (4) – Sóvirág (11)
Győztes idő: 21,8

 
6. futam:
Elsőre sikerült az indítás. Menedzser vállalta magára a vezetést, mögötte kettesoszlopokba rendeződött a mezőny. Amy’s Love és Joyous Woman alkották az első kettesfogatot, majd Nemzetesúr és Chevallier SR kettőse következett, az élmezőnyt Mambo Girl zárta, de Redwood Vita és Szimfónia is folyamatosan dolgozták le a térhátrányukat. Ördöglány már az első kanyar előtt, Joyous Woman pedig az utolsó kanyarban hibázott. Menedzser vezetésével érkezett a mezőny a befutóra, ahol a favorit Amy’s Love elment mellette és megszerezte a győzelmet, Chevallier SR jött fel a harmadik helyre.
Befutási sorrend: Amy’s Love (2) – Menedzser (7) – Chevallier SR (4)
Győztes idő: 20,3

 
7. futam:
Szokás szerint nagyon gyorsan kezdett Lali Király, azonban Spartakus Ans nem hagyta magát és megőrizte a jobb pozíciót. Mögötte Credits by Myself, Őrangyal, Conway Boko, Palkó és Salome’ Bar volt a sorrend, rendkívül jól együtt ügetett a mezőny. Az utolsó 600 méteren indult el Credits by Myself, majd Conway Boko. A befutóban hatalmas csatát vívott Spartakus Ans és Credits by Myself, utóbbi azonban a cél előtt elugrotta magát, így Őrangyal lett a második, Conway Boko a harmadik.
Befutási sorrend: Spartakus Ans (2) – Őrangyal (1) – Conway Boko (5)
Győztes idő: 16,9

 
8. futam:
Tequila Hush vezetésével érkezett a mezőny az első kanyarra, ahol Szilvás hibázott és kiesett a versenyből. 1250 méterrel a vége előtt Amazing Lobell átvette a vezetést, mögötte Tequila Hush mellé felment Reine Fille, Sebes volt még közel. Amazing Lobell favorithoz méltón könnyen nyerte a futamot, Sebes felszaladt másodiknak, a harmadik helyről célfotó döntött Machetta és Reine Fille között.
Befutási sorrend: Amazing Lobell (6) – Sebes (1) – Machetta (7)
Győztes idő: 18,2

 
9. futam:
Lejelentés: (4) Puszedli!
Harmadszorra sikerült az indítás, ami elég kaotikusra sikerült. Rustik Rozi rögtön a start után, Rigoletto pedig az első kanyarban hibázott és esett ki a versenyből. Miklós ment el vezetni és hatalmas előnyre tett szert. Mögötte a favorit Keeper, a hátsó soros Nyári Zápor, Knock, Medália és Jackson Junior alkották az élmezőnyt. A második kanyarban Nyári Záport is diszkvalifikálták. A túlsó oldalon Miklós előnye csökkent, beérte őt Keeper, Knock, Medália és Jackson Junior voltak még közel. Miklós start-célban nyerte a futamot, Keeper mögött Knock lett a harmadik. O-Liviát verseny közben diszkvalifikálták.
Befutási sorrend: Mikkós (2) – Keeper (7) – Knock (6)
Győztes idő: 23,3

Forrás: kincsempark.hu