Ha kislányunk minden alkalomra pónit szeretne kapni és azt álló egész nap fésülgetni, vagy fiúk esetében megszállottja a hintalovaknak, amin galoppfutamokat szimulál, akkor érdemes odafigyelni ezekre a jelekre. Megismertethetjük velük az igazi lovakat, pónikat és ezzel együtt a lovaglást is a lovardák által szervezett nyílt napok alkalmával.
Emellett betekintést nyerhetünk a lóápolás alapjaiba, megnézhetjük az istállókat, lovas felszereléseket.
Készülhetünk finomságokkal is a patásoknak, amit nagyon szeretnek az az alma, répa és bármilyen gyümölcs. Nyitott tenyérrel nyújtsuk oda a finomságokat, kicsit ló nyálas lesz, de így semmiképpen sem tudja megsérteni a kezünket.
Körülményesen járjunk el a lovak közelében, hiszen menekülő állatok, bármilyen zajtól vagy általuk ismeretlen tárgytól megijedhetnek.
Közelítsük meg gyerekünkkel oldalról a lovakat, hátulról való megközelítést kerüljük, nehogy lórúgás legyen belőle. Holttere a fara mögött és az orra alatt van, amire érdemes figyelembe tartani. Kerüljük a hirtelen mozdulatokat, a zajongást, és szóljunk hozzájuk, amikor közeledünk feléjük. Ha füleiket felénk fordítják, akkor észrevett minket.
Első találkozás alkalmával robusztus termete a lovaknak esetleg félelmet válthat ki a gyerekekből, ami minden alkalommal enyhülni fog. Így viszont látjuk majd, hogy tudatában van annak, hogy ezek az állatok sokkal erősebbek nálunk, és oda kell figyelnünk az általuk küldött jelzésekre.
Azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs veszélyérzetük, hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy a lovaglás veszélyes sport, és ezzel a mentalitással könnyebben bajba kerülhetnek.
Sok türelem kell a lovagláshoz és annak megtanulásához, a helyes technika elsajátításához. Így, ha azt látjuk, hogy gyermekünk türelmetlen és ebből kifolyólag hamar feladja, inkább válasszunk másik sportot. Vagy értessük meg vele, hogy ez nem egy könnyű sport, sok kitartás kell hozzá és ha a lóra barátként tekint hamarabb eléri a célját mint gondolná.
Mielőtt elvinnénk kis csemeténket első lovagló órájára, mindenképpen tudassuk vele, hogy figyeljen a lóra és az edző utasításaira, mert pár alkalom kevés ahhoz, hogy megtanuljon lovagolni. A lóra ne eszközként tekintsen, hanem tanulja meg becsülni, hiszen ez a jó együttműködés alapja.