Ha egy ló két lábra ágaskodik, annak több oka is lehet. Nekünk kell kideríteni, hogy félelmében teszi-e – ami lehet egy árnyék, egy hirtelen zaj, vagy ismeretlen hely – vagy valami nem tetszik neki – egy túl szoros zabla, szigorú lovas – és így ellenkezik.

 
A legjobb, amit tehetünk, ha éppen lovunk hátán ülünk az ágaskodáskor, előre hajolunk és lábunkat megtámasztjuk a kengyelbe. A sörényébe és a nyakába is kapaszkodhatunk – de ne túl előrehajolva, mert visszaeséskor a nyakába eshetünk – így könnyebben visszakerülnek a mellső lábai a talajra. Adjunk neki szárat, semmi esetre se kapaszkodjunk bele, mert magunkra ránthatjuk lovunkat és így egyensúlyát elvesztve velünk együtt eshet hátra.
Mivel csak az a ló tud felágaskodni, amelyik áll, vagy éppen hátrafelé megy pár lépést, leérkezést követően határozott csizmasegítséggel hajtsuk előre lovunkat, hogy ezt ne ismételhesse meg. Ez egyébként nem egy túl gyors mozdulat, így ritkán történik leesés, inkább a meglepődés okozta tehetetlenséget kell leküzdenünk.

Ha éppen nem a hátán ülünk, hanem kötőféken vezetjük és így próbál ágaskodni, az néha sokkal veszélyesebb. Mellső lábaival akár ki is rúghat, ezért legyünk óvatosak, nehogy valamelyik végtagunk bánja. Ilyenkor határozottan húzzuk meg a szárat vagy a gyeplőt minél kisebb fájdalmat okozva a lónak.

Vadon élő társaiknál ez egy ösztönös mozdulat, védekezés, támadás és hatásgyakorlás a másik félre. A csődöröknél gyakoribb mint a kancáknál.