A cserkészet a legrégebbi és legnagyobb mozgalom a világon. Olyan fiatalok mozgalma ez, akik szeretik a természetet, a táborozást, az éneklést és még sorolhatnám. De mindez sokkal többről szól, mint szórakozás. A haza szeretete, a másokon való önzetlen segítség, a becsület, az őszinteség, a vallásos hit kovácsolja őket össze. A társadalmi élet fontos résztvevői, akik szabadidejüket hasznosan töltik el, miközben sok kedves barátot ismernek meg a világ minden részéről.
A cserkészeten belül több szakág is található, de mindegyiknek ugyan az a célja, a cserkészek jellemének építése. A lovasszakág életéről mesél nekünk Surján Kinga és Kovács Krisztián a szakág megbízott vezetői. Sok munka áll még előttük, a szakág népszerűsítését ugyan sok tényező befolyásolja, de máris túl vannak első lovas táborukon, amit remélem nagyon sok követ még
Mondanátok pár szót magatokról? Hogyan kerültetek kapcsolatba a cserkészettel?
Surján Kingának hívnak, gyógytornásznak tanulok a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. 433-as számú Szent Bernát Cserkészcsapatnak vagyok a tagja, 8 éves korom óta. A cserkészetet a nővérem miatt kezdtem el, akin láttam, hogy nagyon élvezi, ő pedig azért, mert a családban ez már-már hagyománynak számított, és ő is kedvet kapott hozzá.
Kovács Krisztián vagyok, jelenleg földmérőnek tanulok, a Dunaföldvári a 105.IV Béla cserkész csapat tagja vagyok 2008 óta. Egy barátom hatására lettem cserkész 17 évesen, azt hiszem meghatározó döntése volt életemnek. Neki és a csapat többi tagjának hála hamar beilleszkedtem, mára megszámlálhatatlan cserkész élménnyel lettem gazdagabb. Köszönet ezért nekik ezúton is!
Mindketten fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a lovasszakágnak csupán megbízott vezetői vagyunk, teljesen egyenlő jogokkal, de eltérő munkakörrel.
Mik a cserkészet alapelvei? Mikor jutott el hazánkba ez a mozgalom?
A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több, mint 200 országában 38 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A Magyar Cserkészszövetség tagja a Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organziation of the Scout Movement), amely az ENSZ tanácsadó tagja. A Magyar Cserkészszövetség 300 csapatában körülbelül 10 ezer cserkész tevékenykedik, az ország minden megyéjében.
Értékeink a cserkészet maghatározásából, az alapelveiből és a céljából, a módszereiből fakadnak. Azonban hozzátesz még sok dolgot a múltunk, a hagyományaink és azok az értékek, amelyek máshonnét kerülnek látókörünkbe, de magunkénak tartjuk.
Nevelő mozgalomként értékünk a nevelés, az önnevelés, és az ezekből fakadó fejlődés.
Alapelveink szerint értéknek tartjuk a kötelességteljesítést.
A cserkészetért végzett munkánkat meggyőződésből végezzük, alapvető érték tehát az önkéntesség.
Értékünk a vallásosság, a személyes istenkapcsolat, az erkölcsös életvitel.
Ki lehet cserkész és hogyan lehet hozzátok csatlakozni?
Cserkész bárki lehet, mindössze annyi a feladata, hogy utánanéz; hol van a közelében cserkészcsapat. (Általában iskolákhoz, plébániákhoz kapcsolódóan lehet a cserkészeket megtalálni….) Ideálisabb fiatalon 10-11 évesen, vagy akár még korábban elkezdeni, ha erre van lehetőség az adott csapatban. A cserkészet alapjában véve kisközösségeken keresztül tartja fenn magát. Legkisebb alegysége egy őrs, ami 6-10 cserkészt jelent, 1 vagy 2 vezetővel. A legtöbb esetben ez a pár ember tizenéves kora óta minden héten találkozik, együtt vesznek részt hétvégi és nyári programokon, ezért meglehetősen összeszoknak, összetartják őket a közös élmények. Hozzájuk kamaszként, felnőttként már nehéz becsatlakozni (nem lehetetlen, csak egy nagyobb feladat). Erre kínálhat megoldást a (szervezett, egységes formában) újonnan induló szakági cserkészet. (Nem csak lovas szakág van, hanem barlangász, ejtőernyős, vadonlakó, kerékpáros, vízi, íjász, katasztrófavédelmi) A mi célkorosztályunk 14+, és többek között célunk az is, hogy hozzánk bárki, bármilyen életkorban be tudjon csatlakozni, és megtapasztalhassa, hogy mit is jelent a cserkész életforma nekünk.
Ha jól tudom lovaglást oktató cserkészek igyekeznek a szakág népszerűsítésén. Hogy halad a munkájuk? Hány tagja van hazánkban ennek a szakágnak?
Ez csak részben igaz, nekem például van lovas túravezetői végzettségem, de az iskola mellett nincs arra időm, hogy komolyan oktassak, aztán vannak a szervezők között olyanok is, akik csak nemrégiben kezdtek lovagolni, és vannak oktatók is, tehát elég színes a csapat. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy haladunk, fejlődünk, egyre többen tudnak rólunk. Nincs könnyű dolgunk; nincsen például még állandó helyünk, amire kimondhatnánk, hogy ez a lovasszakág bázisa (ezen folyamatosan dolgozunk, igyekszünk lovardákat, lovasoktatókat megkeresni, egyezkedni velük.) 2014-2015ös évben volt két szakági hétvégénk, illetve képviseltük magunkat az országos cserkésznapon is. Idén volt az első lovastáborunk augusztus végén. Szakágunk jelenleg 20-30 lovast tudhat szerte az országban, ez folyamatosan bővül és a könnyű áttekinthetőség érdekében tervezünk létrehozni egy online mindenki számára elérhető térképet ahol megkeresheti az érdeklődő, hogy hol van hozzá legközelebb olyan hely ahol van lovas cserkészet. Ez persze hosszú folyamat, de ebben látjuk a jövőt. Egy országos hálózat kiépítésében és persze a „lovascserkész álom” egy többnapos nomád vándortábor megvalósításában.
Lovas táborokat is szerveztek. Hogyan zajlik itt egy napotok? Milyen programokkal várjátok a jelentkezőket?
Idén volt az első lovastáborunk, s ebben azon igyekeztünk, hogy meg tudjuk valósítani a cserkésztábor és a lovastábor egyfajta ötvözetét. Átvettük a cserkésztábor szervezett napi struktúráját például, (ébresztő, reggeli torna, reggeli ima, zászlófelvonás, reggeli, stb..), de átformáltuk úgy, hogy az állattartó életmód követelményeinek megfeleljen. (Reggeli etetések, itatások, lovak körüli munka, stb…)
Az első lovastáborunk még inkább a haladó, képzettebb lovasoknak szólt, ezért az egész tábort nem is hirdettük meg mindenkinek.
A tábor során legfőbb célunk volt, hogy együtt, közösen kitaláljuk; hogyan tudjuk egymást tanítani, magunkat képezni, hiszen a cserkészet egyik legfontosabb jellemzője, hogy egymást tanítjuk, vezetjük, képezzük. Ha erre nem találunk megoldást a szakágon belül, a lovasszakág folyamatos függésben fog maradni (külső lovasoktatóktól, lovardáktól), ez pedig közel ellehetetlenítené a hosszú távú munkát.
Hogyan tudjátok ezeken az alkalmakon a lovakat biztosítani a cserkészeknek? Segíti a munkátokat valamilyen támogatás?
A lovak biztosításának pillanatnyilag két módja van. Vagy valaki közülünk (akinek van lova és megteheti) beáldozza a lovait, vagy pedig – ahogy a táborban is megpróbáltuk- keresünk egy együttműködésre nyitott lovardát, és az ő lovaikat használjuk. Az előbbi verzió több szempontból sem szerencsés, például nincs közöttünk olyan cserkész, akinek elég lova lenne egy tábor lebonyolításához. A második verzió viszont biztonsági szempontból kérdőjelezhető meg, továbbá nagyon kevés az olyan lótulajdonos/oktató, aki úgy ad lovat, hogy nem várja el, hogy saját maga oktasson az állaton (teljesen érthető okokból). Ezért is szeretnék minél hamarabb kialakítani egy olyan bázist, ahol hivatalosan is lovascserkészet folyik, ahol a lovarda erre fel van készülve és nyitott. Ideális esetben egyébként ez a lovarda nem csak cserkész lovarda lenne. A Magyar Cserkész Szövetség támogatja a szakági munkát lehetőségeihez képest, ami egy nonprofit szervezet esetében nem könnyű, ha figyelembe vesszük a lovassport költségeit. Más szponzort egyelőre nem találtunk, de szeretnénk, hiszen nagyon megkönnyítené a munkánkat.
Hol és mikor kerül sor a következő táborotokra?
Következő táborunkra jövő nyáron kerül sor, legközelebbi programunk az őszi szakági nap lesz, feltehetőleg november első hétvégéjén. A helyszín még kérdéses.
Milyen formában tartjátok a kapcsolatot a külföldi lovas szakágakkal?
Egyelőre még sehogy. Ha már itthon lesz mit felmutatnunk, akkor mindenképp célunk lesz ez is, hiszen bizonyára rengeteget tanulhatunk egymástól, de momentán a külföldi kapcsolatépítéssel szemben prioritást élvez az itthoni helyzet kialakítása, megszilárdítása.
Heti rendszerességgel rendeztek őrsi foglalkozásokat. Miről szólnak ezek? Helyileg hol találunk meg benneteket?
A szakági cserkészet tulajdonképpen csapatokon felül működik, ezért lovasszakági őrsi foglalkozások nincsenek is. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy cserkészeten belüli hálót, egy belső rendszert. Lovascserkész bármilyen csapatból, bármilyen őrsből, bármely országrészből lehet valaki. Pillanatnyilag azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb lovardával építsünk ki együttműködési viszonyt, melynek keretein belül a környékbeli cserkészek- akár kedvezményesen- mehessenek oda lovagolni. Azaz, ha most engem bármelyik országrészről, bármelyik csapatból megkeres valaki, hogy szeretne hozzánk csatlakozni, akkor- lehetőségeimhez mérten- elirányítom a hozzá legközelebb eső lovardához, ahol tudom, hogy már vannak lovagló cserkészek. Ilyenkor megadom az adott lovardához tartozó, szakági összekötő cserkésznek az elérhetőségét, és a folyamat további része helyileg zajlik.
Ahogy már említettem mindenképp szeretnénk egy hivatalos szakági lovasközpontot is vagy létrehozni, vagy már egy működő lovardával együtt megvalósítani.
Aki meg szeretne ismerkedni a különböző szakágakkal milyen módon teheti ezt meg?
Azt hiszem, minden szakágnak van hivatalos facebook- oldala, ahol meg lehet őket találni, fel lehet tenni nekik a kérdéseket, stb… Folyamatban van hivatalos szakági honlapok kialakítása is (ez központilag összefogva történik majd). Illetve különböző cserkész rendezvényeken, cserkészbálon, cserkésznapokon is igyekeznek a szakágak képviseltetni magukat.
Csatlakozz a közösséghez, hogy Te is részt vegyél a kalandokban a Lovascserkész Szakággal, A Magyar Cserkészszövetség hivatalos honlapján pedig részletesen megismerkedhetsz a cserkészettel és a többi szakággal.
Képek: Lovascserkész Szakág facebook
Lisovszki Anda