Te szoktál lovakkal álmodni?

Az arabok úgy tartják az az ember, aki lovakkal (vagy öszvérekkel, szamarakkal) álmodik, jót remélhet az életében, mert a Próféta szerint: “A férfiak szerencséje a lovaik üstökéhez van kötve az utolsó ítélet napjáig.” A Koránban pedig azt olvashatjuk, hogy Allah akarta úgy, hogy “meglovagolják őket és pompázzanak velük.”

 
Aki pedig fehér lóról álmodik annak a török álomfejtők szerint minden kívánsága teljesülni fog. De egyébként szinte minden lóval kapcsolatos álom szerencsés kimenetelű dolgot jelez életünkben, még a halottas kocsi elé befogott, tolldísszel ékesített lovak is közelgő esküvőt jeleznek. Tarka ló az álomban szintén a szerencse jele.

644475-800x600-[DesktopNexus.com]
Az, hogy mit jelképez egy ló az álomban sok mindentől függ. Ha vissza tudunk emlékezni az álomban látott ló, lovak színére, kinézetére, arra, hogy mit csináltak utána nézhetünk az álmos könyvekben mit is jelent az. A teljesség igénye nélkül pár dolog jelentése az álomban látott lónak.

  • Ló: Dolgaid, ügyeid feletti hatásod jelképe.
  • Szabadon futó ló, vadló: fiatalos és majdnem mindig értelmes lázadás; szembehelyezkedés az öncélú szabályozással.
  • Lovon ülni és ott biztonságosan, jó érzéssel lovagolni, az ami: nyeregben lenni és maradni.
  • Lóról leesni: hiba, nem vagy képes kivédeni egy támadást.
  • Lovon félelemmel ülni: olyasmire vállalkozol, ami meghaladja a képességeid.
  • Szürke, deres, almásderes: becsületes célok.
  • Kese: cinikus vállalkozás.
  • Fekete ló: lemondás, gyász.
  • Pejló: kísértet.
1867013-800x600-[DesktopNexus.com]

Felhők között járó ló: uralkodóváltozást.

  • Sörösló: nyugalom utáni vágy.
  • Fiatal ló; csikó: valóra nem válható álmok.
  • Mén: határozottság; kanca: bővérűség.
  • Ló, aminek szokatlan – rendhagyóan dús, esetleg meglepő színű – sörénye van: olyan szenvedély ébred benned, ami meglep, megrémít.
  • Fékezhetetlen ló: életed irányítása kicsúszik a kezedből.
  • Lovagolni: emberen lovagolni: asszonynak élénkség; férfinak: furcsa vonzalom; ördögöt meglovagolni: gyanús mesterkedés; rajtad, ha lovagolnak: ha ellenedre van: zsarnok házastárs; ha kedved leled benne: viszályt szítasz; bajt keversz.
  • A lipcsei nagy könyvben:
    Ugró ló: szerencsétlenség.
  • Ágaskodó ló: nem várt megtiszteltetés.
  • Lovon járni: közeledés a kitűzött célunkhoz.
1571589-800x600-[DesktopNexus.com]

Fehér ló: jó ügyet hiszel képviselni.

  • Saját lovunkat látni: jegyez sok örömet és szép szerencsét.
  • Elbukott ló: biztos kellemetlenség.
  • Kerner szerint: barna ló: jegyez állandó örömet.
  • A régi magyar naptárban:Piros ló: utazás szerelmesünkkel.
  • Döglött ló mutatja, hogy életünk végéig verejtékkel kell megszerezni kenyerünket: Lószerszám: vidám élet.
  • Lóistálló: dolog, amelyet szívesen végzünk.
  • Ló, amely mély sárból ugorva vonja ki a szekeret: biztos megszabadulás kínzó gondoktól.
  • Sárba vagy vízbe fúló ló: nagy szükség, rossz esztendő.
  • Asszonynak lóval hálni: nagy szerencse.
1536535-800x600-[DesktopNexus.com]

A régi magyar naptárban: Fehér ló: a megelégedett, boldog házaséletet jelenti.

  • Lóban lenni: kivételes látogató.
  • Lóval versenyt futni és azt megelőzni: tűzveszedelem.
  • Lóbőrt nyekeregni hallani a padláson: hideg időjárás.
  • Ló után járni: szép idő.
  • Ló, amely állna templom belsejében: mutat háborút.
  • Lónyerítés András napján: hosszú, hideg tél.
  • Lovat eladni és szép nyereségre szert tenni: asszonynak mutat bánatot, férfinak örömet.
  • Gvadányi szerint: lovat látni legjobb: csikó korában.
  • Cigányló: rossz esztendő.
987675-800x600-[DesktopNexus.com]

Fekete ló: nyomott, szomorú idő.