Szabadidomító nap Bottyánban a lovak szemével

2015. május 16-án 14 órától került megrendezésre a Bottyán Equus Hungária Ló és Kutyaotthonban a szabadidomító nap. Az otthon beszámolóját olvashatjuk a sikeres napról.

11039301_1014212895255399_1558397670474580049_n

Folti és Rita

 

 

Kedves Bottyános Szabadidomító Lányok!
Szeretnénk, ha tudnátok, milyen büszkék vagyunk arra, hogy éppen bennünket választottatok partnernek a szabadidomító nyílt nap bemutatóján. Minket, az egykori mentvényeket, hogy mi is bizonyíthassuk, korábbi szenvedéseink, hányatott sorsunk ellenére semmiben sem maradunk el azoktól a társainktól, akiket sorsuk több szerencsével ruházott fel, mint bennünket. Lehet, hogy érzékenyebbek, bizalmatlanabbak vagyunk, de szeretnénk ismét bízni az emberi jóságban.
Nekünk is nagyszerű élmény és tanulságos volt a tegnapi nap, bár bevalljuk, hogy először nagyon izgatottak voltunk!
Nem értettük, hogy miért borult fel a szokásos menetrend, miért jön, megy, rendezkedik annyi ember az istálló körül, s főként, hogy miért nem mehetünk ki a legelőre futkosni és napozni.

1610928_1014213065255382_2368348261334301972_n

Jake és Móni

11159995_1014212985255390_7482408775042821978_n

Baileys és Merci

 

 
Aztán megérkeztetek ti, lányok!
Előkerültek a pucoló eszközök, s bár nálunk a napi lóápolás nem újdonság, de most mégis más volt ez is, hiszen gondozóink helyett most ti pucolgattátok le a szőrünket, fésültétek simára sörényünket. Ahá, gondoltuk! Itt most valami különleges fog történni! S jól gondoltuk . Partnereitek lehettünk egy olyan bemutatón, amihez minden ló örömmel asszisztálna, hiszen nem volt semmi kényszer, sem erőszak, s mégis, vagy éppen ezért, megértettük egymást!
Ne haragudjatok ránk, ha a kérdésekre adott válaszaink az elején dadogósak voltak, ha voltak percek, amikor megnehezítettük a dolgotokat, de biztosak lehettek benne, hogy nagyon, de nagyon meg akartunk felelni nektek, a közönségünknek, gondozóinknak, és persze önmagunknak is. Mi is örömet szerettünk volna szerezni nektek, mint ahogy ti is örömet szereztetek nekünk! Reméljük, sikerült!
Köszönjük nektek a bizalmat, a szeretetet, s a türelmet , ahogy velünk bántatok, s azt, hogy a mi nyelvünkön szólítottatok!

11014880_1014212981922057_1034329467315941576_n

Bond és Jana

11227034_1014213151922040_7482388415599087827_n

Rubin és Zsuzsi

 

 
Kedves Szabadidomító Lányok!
Időtök van bőven, hiszen még az út elején jártok. A lovak nevében kívánjuk, hogy haladjatok tovább rendületlenül, s ne csüggedjetek akkor sem ha nehézségekbe ütköztök, hiszen a sikert mindig kemény, izzadságos munka előzi meg, még akkor is, ha arról nem nagyon szeretnek beszélni az emberek. S a csúcsra csak a legkitartóbbak jutnak el. Azok, akik alázattal, hittel szerzik meg a tudást, hogy másoknak is továbbadhassák.
Tanuljatok hát ti is hittel és alázattal, hogy taníthassatok, hisz az út amin elindultatok gyönyörű, és ha nem tértek le róla, s másokat is magatokkal visztek, akkor azoknak a lovaknak akiket partnerül választotok, máris jobb élete lesz !
Szeretettel és barátsággal gondol rátok a Bottyán ménes öt büszke tagja:
Rubin, Bond, Folti, Bailey’s és Jake

 

Forrás: https://www.facebook.com/BottyanEquus