A lovak kihaló fajából való
húsz évszázad döglött ki alattunk.
S de jó a fáradt embernek az ágy.
Szálláscsinálónk megbolondult,
komám, itt más már nem marad,
a mában bérelünk egy szobát.
Mivelhogy már sokat szaladtunk,
azt hittük, hogy sokat haladtunk.
Ótától-ótáig lerongyolódott
lábunkról már a lábbeli.
Vargát ugyan találhatsz eleget,
foltnak valót is éppen eleget,
de ezt a világot kinőttük mi már,
nagyobb kell, jobb kell: bennünk s a tetőn
a szélkakas ősz szele kornyikál.
Az az ősz nem ért volna el minket,
ha el nem hagytuk volna az eszünket,
de visszamenni s nem újra előre?
Nyárson sütöttük valaha a csókot
s most köhögés ellen szoptassunk
csóknak csúfolt cukros kis izét?
