futam

Csemő lovasa nyerte a 10. Nemzeti Vágtát

 Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lován nyerte a 10. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.     Petrik Tamás Füzér, Temerin, Baja és Debrecen lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán.     A 2017 leggyorsabb lovasa címet elnyert csemői versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos […]

X. Nemzeti Vágta

A Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék és Budapest között, Magyarország újbóli felemelése a lovas nemzetek sorába. A három napos rendezvényen a lovak és a lovassportok kapják a főszerepet, valamint a különböző korok korabeli lovasságának bemutatása. Pálya adatai A versenypálya mérete: […]

Kisorsolták a 10. Nemzeti Vágta előfutamain indulók sorrendjét

 Kisorsolták kedden a 10. Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 72 település sorrendjét, amely alapján szeptember 16-án rajthoz állhatnak lovak és lovasaik a fővárosi Hősök terén.     A Nemzeti Vágta, amely a legnagyobb hatású magyar lovas rendezvénnyé nőtte ki magát, segít többek között abban is, hogy a magyar lovas nemzet maradjon – emelte ki Lázár Vilmos, a vágta […]

Felavatták Overdose síremlékét

Eltemették Overdose, a világhírű magyar versenyló hamvait, és felavatták emlékművét csütörtökön a Dunakeszihez tartozó Alagon.     Pécsi István, a Kincsem Park és a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a két éve elpusztult Overdose két csikója a hétvégén mutatkozik be.     A magyar galoppsport egyik leghíresebb lova 2010 augusztusáig volt veretlen, sorozatban 14 futamot nyert meg. […]

Nemzeti Vágta

A Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék és Budapest között, Magyarország újbóli felemelése a lovas nemzetek sorába. A három napos rendezvényen a lovak és a lovassportok kapják a főszerepet, valamint a különböző korok korabeli lovasságának bemutatása. Az esemény központi eleme a […]

Kisorsolták a kilencedik Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Kisorsolták a kilencedik Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 71 település sorrendjét, amely alapján lovasok és lovaik rajthoz állhatnak szeptember 17-én Budapesten, a Hősök terén.     “A nemzet összekapcsolódásának, a nemes versengésnek, ember és természet harmóniájának ünnepe a Nemzeti Vágta” – emelte ki Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a versenysorozat elnöke a Hadtörténeti Múzeumban tartott szerdai […]

Henrik Ibsen A.T. győzelmét hozta a Kali Díj

Hajnal Tibor idomítottja, Henrik Ibsen A.T. (Hajnal Tibor) az utolsó métereken terítette le a szinte végig vezető Sanger MS-t (Kőszegi-Kovács László) a Kali Díjban, a harmadik helyen Ripley (Veljko Mazsity) ért célba. Nem hivatalos eredmény, tájékoztató jellegű! futam – Erliane Hendikep: Nudli már a start előtt ugrott, Oli Sun pedig az első kanyarhoz érve tette […]

Mayday győzelme a Szenttamási Díjban

Az egykori Derby-győztes, Mayday (Németh Sándor) győzelmével zárult a Szenttamási Díj. Mögötte Billy Tiger (Róbert Sara) és Maconnaise (Suták Csenge) osztoztak a helyezéseken. Nem hivatalos eredmény, tájékoztató jellegű. 1. futam – Pünkösdi Díj: Inflagranti kapott nagyon nehezen lábra és a favorit Majolika sem vett túl jó startot. Parlos állt élre, mögötte Tüzes, Mutamaiz, Thessala és […]