Polgárőr lovas képzés Kecskeméten

Szerző: Hladon Sándor

   Május 11-13 között, Kecskeméten, a Hírös Lovardában tartott intenzív képzést 12 lovasnak és lovának az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata. A képzés a szokott rend szerint tartalmazott idomító lovaglási órákat, valamint polgárőr használati lovaglási feladatokat és közös csapatmozgást is, míg a lovak pihenő ideje alatt elméleti lovas órák kerültek megtartásra.

   A párosok állapotának felmérése és az idomító lovas órák Sallay Sándor lovaglótanár és Domoszlai Dániel ny. r. alezredes, lovas edző felügyelete alatt folyt, míg a lovak érzéketlenítését Nádai Nagy Péterwestern bíró végezte a polgárőr szolgálatban előforduló szituációkra koncentrálva. A közös alaki csapatmozgást Domoszlai Dániel ny. r. alezredes vezényelte. A képzés a helyi polgárőr egyesület szervezésében közös járőrszolgálattal zárult Kecskemét belterületén, amelynek során az oktatók egyúttal a lovak forgalombiztonságát is ellenőrizték. Az új belépők és lovai, valamint a megerősítő képzésre érkezett, korábban már minősült lovas járőrvezetők és lovaik egyaránt sikeresen teljesítették a gyakorlati szintfelmérőt.
   Külön köszönet illeti a helyi szervezőket, így az Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr Egyesület elnökét, Bérczy Gyulát és Kecskésné Gábor Henrietta megyei lovas polgárőr koordinátort.

(Szöveg: dr. Rácz Adrienn, fotó: Hamar György)

További képek: polgarorok.hu

Kapcsolódó cikkek