FSZK Tábor 2018. Július 9-13.

   Idén július 9-13-án tartják a Fiatal Szabadidomítók táborukat, a csapat tagjai azokra is gondoltak, akik nem engedhetnek meg maguknak egy ilyen tábort, de szeretnének részt venni rajta. E-mailben, egy motivációs levél kíséretében pályázhattak a lóbarátok május 15.-ig.

„Az FSZK csapata idén is gondol azokra, akik nem engedhetik meg maguknak a táborozást, azokra, akiket nem tudnak támogatni!
Bambi egy csupa szív személyiségű, lendületes, képzett póniló, akiről öt napig neked kell gondoskodnod úgy, mintha a saját pónid lenne.”

– olvashatjuk közösségi oldalukon.

Kíváncsian várjuk, ki a szerencsés, aki elnyerte a pályázatot.

   A táborban nem csak a csapat tagjai tartanak előadásokat, hanem a meghívott vendégektől is tanulhatnak a résztvevők a lovak egészségéről, felszerelésükről.

Horváth Petra, a HoPe Horse-Man-Ship megálmodója, és az FSZK oszlopos tagja is természetesen jelen lesz a táborban, mint csapatvezető, szervező, és persze, mint előadó.

Idén ellátogat a táborba Arany Milla a Horse Clinictől, a szenzomotoros reaktiválás megalkotója, aki arról fog beszélni, hogy miképp lehet észrevenni a fájdalmakat lovainkon, mikre kell odafigyelni, mit lehet a mindennapokban tenni lovunk egészségének megőrzéséért. Mindezt interaktív módon, lovon bemutatva!

Immáron harmadik alkalommal tiszteli meg részvételével a táborozókat Harcsa Boglárka, a Barefoot lóbarát felszerelések-től!

 

“Kedves Lóbarát!
Szeretettel ajánlom az FSZK-s nyári tábort, ha Neked is fontos a lovaddal való jó kapcsolat és a jó társaság! Előreláthatólag július 9-én ismét én is fogok egy kis elméleti előadást tartani a felszerelésekről, ahol mindent meg tudsz kérdezni ami érdekel, legyen az a nyergek méretezése-illesztése vagy a kantárválasztás nehézségei :)”
üdv Bogi Barefoot

Forrás: FSZK Tábor 2018/facebook

Kapcsolódó cikkek