Heti Lovas: Novák Anna

Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek vagy hobbilovasok, akiknek mindenük a ló. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést.

Ismerkedjetek meg Novák Annával.

Novák Anna vagyok, de a barátaim csak Kellynek szólítanak. 16 éves vagyok, 2 éve lovagolok és később is ezzel szeretnék foglalkozni. Lovagláson kívül még szeretek zenét hallgatni, sétálni és a barátnőimmel lenni. 🙂

1. Hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal? 

Rokonom dolgozott lovardában, így jártam ki párszor, de azonnal szerelmes lettem, és akkor döntöttem el, hogy én is ezt szeretném csinálni.

2. Hobbi szinten lovagolsz vagy szeretnél a lovassport valamelyik  szakágában versenyezni?

Bábolnán a lovas iskolában tanulok lovász szakmát, szóval így eléggé közel vagyok lovakhoz és az összes barátom lovas ezáltal. Egyelőre még csak itt a suliban és hobbi szinten lovagolok, de később szeretnék ezzel komolyabban is foglalkozni, azon belül is a díjugratás érdekel jobban.

3. „Van valami a lovak külsőjében, ami jót tesz az ember belsőjének.”  Te mit kaptál a lovaktól? 

Rengeteg szeretet, törődést kaptam már tőlük, hiába mondják sokan, hogy csak egy állat, ugyan úgy ki tudja fejezni az érzéseit vagy éppen a nem tetszését. 😀 

4. Ki a kedvenc lovad, mitől más Ő, mint a többi ló?

A kedvenc lovam itt van az iskolában, Tábornoknak hívják, egy 17 éves, sárga, herélt, angol telivér, ex-galoppló. Imádom, egyszerűen minden porcikáját, ha lehet csak rá szoktam ülni. Nagyon benne van a telivér, de csak nevetni szoktam, mikor megpróbál elvinni. 😀 

5. Mit üzensz azoknak, akik még nem ültek lóháton, de szeretnék kipróbálni? 

Egyszer mindenképpen próbálják, egy élmény, ha egyszer beleszeretsz, onnan nincs visszaút. 🙂

Köszönjük Annának a válaszokat. Gratulálunk az eddigi eredményeihez és további sok sikert kívánunk Neki!

Kapcsolódó cikkek