Heti Lovas: Kurucz Kornélia (Lia)

Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek vagy csak hobbilovasok, akiknek mindenük a ló. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést.

Ismerkedjetek meg Kurucz Kornéliával.

Kurucz Kornélia vagyok, viszont jobban szeretem, ha Liának hívnak. 14. életévemet töltöttem be februárban. Bács-Kiskun megyében, Kiskunfélegyházán élek. Szeretek a lovaglás mellett biciklizni, valamint futni is. Az iskolában jelenleg nyolcadik osztályos vagyok, de a sok tanulás, felkészülés mellett természetesen akad időm a lovakra is.

1.Hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal?

Nálam szerelem volt első látásra. Elsősorban nővérem vezetett be a lovak világába. Gyönyörűen tudott lovat rajzolni, és én imádtam nézni. Mindig, amikor volt valamilyen városi rendezvény, és lehetett lovas kocsizni, addig kérleltem a szüleimet, míg fel nem ültünk egy körre. Később a barátnőm ajánlott egy lovardát, és a mai napig is odajárok lovagolni.

2.A lovassport melyik szakágában versenyzel? Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Idén nyáron kezdtem el díjugratásban versenyezni. Korábban csak ügyességi versenyeken indultam. Ezek közül is a legutolsóra vagyok a legbüszkébb, ahol a 6. helyezést sikerült elcsípnem. A versenyen sikerült megismernem a kedvenc lovam pörgősebb énjét.

3.„Van valami a lovak külsőjében, ami jót tesz az ember belsőjének.” Te mit kaptál a lovaktól?

Én a lovaktól rengeteg szeretet kaptam. Talán a lovak tanítottak meg az önzetlen szeretetre. A kisebb koromba egy csendes, félős voltam, még szorongtam is, majd elkezdtem lovagolni. A szorongásom mára teljesen elmúlt és a szám nagyobb lett kicsit. Tehát egyértelműen a lovak, lovaglás segített ebben.

4.Ki a kedvenc lovad, mit szeret a legjobban?

A kedvenc lovam egy Szalvia névre hallgató 17 éves magyar félvér kanca. Szürke színű, és életkorát eltekintve nagyon mozgékony lovacska. Vele indultam először díjugrató versenyen. Könnyű lovaglású, viszont a verseny okozta stressz miatt sikerült már esnem róla. Egy esés még nem a világ vége, tehát azóta semmi nem változott, ugyanúgy szeretem. És talán ő az egyetlen olyan ló, akivel ténylegesen érzem, hogy kölcsönös a bizalom.

5.Mit üzensz azoknak, akik még nem ültek lóháton, de szeretnék kipróbálni?

Mindenképpen ki kell próbálni egyszer mindenkinek. Mert az az érzés, amikor egy kb. 600kg-os állat kötődik hozzád, és bíztok egymásban, elmondhatatlanul jó. Miközben lovagolsz, általában a friss levegőn vagy, mozogsz, a lovaddal együtt dolgoztok a sikerért. A lovak jelenléte jót tesz a léleknek. Hiába fiatal, vagy idős az ember, sose késő elkezdeni! Ma el sem tudnám képzelni az életemet lovaglás nélkül!  Lovas szív, lovas lélek, lovas leszek, amíg élek! 🙂

Köszönjük Liának a válaszokat. Gratulálunk az eddigi eredményeihez és további sok sikert kívánunk Neki!

Kapcsolódó cikkek