Kettesfogathajtó-vb – A címvédés mellett a 100. magyar érem a tét

Nemcsak Lázár Vilmos és a csapat címvédése a tét a szlovéniai Lipicán csütörtökön kezdődő kettesfogathajtó-világbajnokságon, hanem az is, hogy a magyarok megszerzik-e századik érmüket a sportág világversenyein.

Ehhez viszont rég nem látott bravúrra lenne szükség, ugyanis a magyar fogathajtók 96 éremnél tartanak, azaz csak úgy szerezhetik meg a századikat, ha egyéniben a dobogó mindhárom fokára magyar versenyző áll, a csapat pedig szintén az első három között végez. Ilyen teljesítményre egyetlen egyszer volt példa, az 1999-es, kecskeméti vb hozott teljes hazai sikert.
    Az előjelek mindenesetre biztatóak, az elmúlt két vb-n Lázár Vilmos és a csapat is győzött, utóbbiban öccse, Lázár Zoltán is mindkétszer szerephez jutott, a harmadik ember pedig 2013-ban, a szlovákiai Kistapolcsányban Nagy Tibor, míg két éve, Fábiánsebestyénben ifj. Dobrovitz József volt.
    A nyolcszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán – aki július elején versenybalesetet szenvedett – felépült vállsérüléséből, így vállalta a szereplést, a szerdai állatorvosi vizsgálaton pedig a hat magyar hajtó mind a 18 lovát egészségesnek találták. Tóth Tamás szövetségi kapitány ezután a Lázár fivérek mellett Hölle Martint jelölte a magyar csapat harmadik tagjának. Egyéniben Kákonyi Norbert, Nagy Tibor és Szilágyi Zsolt lesz érdekelt.

    “Mit lehetne mondani az elvárásokat, célokat illetően azt követően, hogy az elmúlt két alkalommal egyéniben és csapatban is győztem. Frappánsan mondjuk azt, hogy az nem zavarna, ha az öcsém nyerne”

– mondta az MTI-nek a 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos, aki hozzátette, annak ellenére bizakodóak, hogy testvérének még fáj a válla és az asztmája is kínozza.
    A Magyar Lovassport Szövetség elnökeként is tevékenykedő sportember szerint fivére felszívja magát és problémái ellenére nem lesz gond a teljesítményével. Megjegyezte, mindkettőjüknek jó fogata van, ő lipicai lovakat hajt, aminek van pikantériája Lipicán.

MTI

Kapcsolódó cikkek