Heti Lovas Szomor Szandra

Heti Lovas című rovatunkban olyan lovasokkal ismerkedhettek meg, akik a lovas sportok valamelyik ágában jeleskednek vagy hobbilovasok, akiknek mindenük a ló. Minden héten új lovasnak tesszük fel az alábbi öt kérdést.

Ismerkedjetek meg Szomor Szandrával.

Idén lettem 21 éves, ápolónőként dolgozom, mellette tanulok, lovagolok és bevállaltam egy energia bomba border collie-t. 😀

1.Hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal?
Mivel a ló is állat, ezért gondoltam kipróbálom ezt a sportot. 2007-ben kezdtem el lovagolni járni, na ott már előre halálra volt ítélve a fizetésem. 😀

2.A lovassport melyik szakágában versenyzel? Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Én konkrétan nem szeretek versenyre járni. A ló szállítás fárasztó, a versenyen a ló ideges, én izgulok, a lovasok egymás alá és nem egymásért tesznek sokszor, aztán nem mellékesen elég drága, ha komolyan szeretném űzni bármelyik ágát is. Viszont nézni nagyon szeretem, és szurkolni is és nagyon jó, hogy ennyi jó ló és tehetséges, elszánt lovas van. Én arra a fejlődésre vagyok a legbüszkébb, amit elértünk a lovammal az évek során, én is ügyesedtem, és ő is alakult. Illetve tervben van a polgárőr lovas gyakorlati vizsga!

3.„Van valami a lovak külsejében, ami jót tesz az ember belsőjének.” Te mit kaptál a lovaktól?
Egy lovardába töltött napom megnyugtat, kizárom a gondokat, felvidít. Amikor a lóval foglalkozok/dolgozok akkor 100%-an rá koncentrálok és nincs egy rossz gondolatom se. Szóval, ha nem is a külseje teljesen…de a vele töltött idő biztosan jót tesz.

4.Ki a kedvenc lovad, mit szeret a legjobban?
Három ló volt eddig, akiket igazán meg szerettem az eddigi éveim során. Az első egy sárga, idősebb kanca, a neve Szellő. Amikor sárlott bújt az emberekhez, a nyakával ölelte magához, aki éppen csutakolta vagy simogatta, de amúgy egy hisztis öregasszony volt. Egy egyéniség, ő volt az első ló, akit megszerettem igazán.

A következő egy fekete herélt, Zorró. Elég nehéz eset volt, az akkori lovas tudásom mellett. Osztályban elől nem tudtam vele menni, természetesen terepre a másik ló után is eléggé kedve szerint közlekedett alattam. Viszont ahogy fejlődtem, ő pedig egyre nyugisabb lett nagyon meg szerettem rajta lovagolni. Természetesen róla estem a legtöbbet, de a végén már kötőfékkel szőrén mentem terepre.

A harmadik pedig egy pej magyar félvér herélt…Gazsi, a lovam. (Mindig jobbnál jobb nevek után kutatva…megvettem a Gazsit, hozzátenném a testvére neve Zsiga, rendkívül kreatív volt a névadó) Idén 10 éves, vicces történetem kimondottan nincs vele… jellemző rá, hogy ha a környéken csak 1 faág van szíve szerint annak is neki vinne… Univerzális lovacska, imádom. Szerintem valószínűleg onnan tudják, hogy vele van tele az összes internetes profilom és általában sokat ő a téma. Néha a barátom már kicsit irigyli is a lovam… 🙂 

5.Mit üzensz azoknak, akik még nem ültek lóháton, de szeretnék kipróbálni?
Azt üzenem annak, aki még nem ült lovon, hogy ha szereti az állatokat, próbálja ki! Szerintem az állat szeretete mellett nagyon jó sport testnek, léleknek. 😉  🙂

Köszönjük Szandrának a válaszokat, további jó lovazást kívánunk Neki!

 

Kapcsolódó cikkek