Állatok világnapja

1931 óta ünnepeljük az állatok világnapját minden évben, október 4-én. Ez Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének az emléknapja. Többek között a ferences rend megalapítója, Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje is egyben.

1530512-800x600-[DesktopNexus.com]
Több festményen láthatjuk állatok, elsősorban madarak társaságában. Ennek oka, hogy egy legenda szerint értett az állatok nyelvén és prédikált is nekik. Egyik beszéde alkalmával annyira zajosak voltak a közelben lévő madarak, hogy előbb hozzájuk beszélt csendet kérve, miközben köztük járkált úgy, hogy egy madár sem repült el onnan.
„Húgocskáim, madarak! Ti igen sokkal tartoztok a Teremtőnek, azért mindig és mindenütt kötelesek vagytok dicsérni őt. Mert kétszeres, sőt háromszoros ruházattal látott el benneteket; szabadságot adott nektek, oda röpülhettek, ahová akartok; Noé bárkájában megőrizte fajotokat, hogy ki ne vesszetek. Hálával tartoztok a levegőért, amelynek uraivá tett. Azután gondoljátok meg, hogy se nem vettek, se nem arattok, Isten mégis gondoskodik rólatok. Inni ad a folyókból és forrásokból, menedéket nyújt a hegyekben és völgyekben, helyet biztosít a fészekrakáshoz a fák lombos ágain. Azután még fonni és szőni sem tudtok, Isten ruház föl benneteket és fiókáitokat. Jótéteményeiből, amelyekkel elhalmozott, láthatjátok, mennyire szeret Teremtőtök. Őrizkedjetek tehát húgocskáim, a hálátlanság bűnétől, s azon legyetek, hogy szüntelenül áldjátok Istent.”

– Assisi Szent Ferenc Virágoskertje Fioretti

1881373-800x600-[DesktopNexus.com]

Ezen a napon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden egyes állat védelmére felhívják a figyelmet, éljen az bárhol. De nem csak ezen a napon kellene nagy figyelmet fordítani kedvencünkre, hanem az év minden napján, hogy elkerüljük azt az évente több százezer elkóborolt házi kedvencet. Az ártatlan életek kioltásáról és a nem állatokhoz méltó körülményekről nem is beszélve.

Kapcsolódó cikkek