Reste Premier győzött a Penészvirág Díjban

Reste Premier (Papp István) az utolsó métereken elkapta a start óta vezető Ördög Hegedűsét (Nagy Ferenc II.), Speedy Boy (Veljko Mazsity) szerezte meg a harmadik helyet.

 
1. futam:
Lejelentés: (2) Shark WF!
Machetta ment el vezetni, mellette Tamara Boss ügetett, majd Tiko Time érkezett. Az első egyenesben Henrik Ibsen A.T. gyorsított és felzárkózott Machetta mögé, Tamara Boss mellé. Az ő kettesfogatuk mögött ügetett Svéd Barát és Tiko Time kettőse, majd érkezett Trappolj! és Topmodell, a sort a verseny közben diszkvalifikált Spar Lady zárta. A befutóban Henrik Ibsen A.T. támadta a vezető Machetta-t és meg is tudta verni, Tamara Boss jött a harmadik helyre
Befutási sorrend: Henrik Ibsen A.T. (3) – Machetta (1) – Tamara Boss (4)
Győztes idő: 20,2

 
2. futam:
Trencsén vezetett a start után, mellé felment Kérkedő, az első egyenesben pedig Suttogó gyorsított és élre állt. A túlsó oldal végén azonban Trencsén visszavette a vezetést, akit a befutóban Primusz támadott, de nem ért utol. Rafa az utolsó kanyarban elugrotta magát. Trencsén és Primusz mögé Ottey Boss jött fel harmadiknak.
Befutási sorrend: Trencsén (1) – Primusz (3) – Ottey Boss (7)
Győztes idő: 18,1

 
3. futam:
A favorit Jegyzőnő kapta el legjobban a startot, mögötte a a vetélytárs, No Fear ügetett és hátulról O’Pennina indult még remekül. Utóbbi az első egyenesben átvette a vezetést, de a túlsó oldal végén elfáradt, Jegyzőnő könnyen ment el mellette és kimagasló favorithoz méltón nyerte a futamot. No Fear második helye sem volt meglepetés, harmadik helyre célfotót kértek Oscar Wilde és az őt támadó Nebraska között. Végül ilyen sorrendben értek célba, azonban a futam után a Versenyintézőség a 3-as számú Oscar Wilde-t pályaelhagyás miatt diszkvalifikálta, így a szürke Nebraska lett a harmadik. Old Shatterhand már a startnál kiszállt a versenyből.
Befutási sorrend: Jegyzőnő (5) – No Fear (4) – Nebraska (6)
Győztes idő: 17,1

 
4. futam:
Padova, Rosamundi, Rózsakert volt az első három ló sorrendje a start után. Az első egyenesben kettesfogatokká rendeződött a mezőny, Padova mellett Rosamundi, majd Rózsakert és Renoir Lag, Imperiál és Andorra Gold volt a sorrend, de az egész mezőny együtt ügetett Nubia kivételével, aki hibázott a startnál. Andorra Gold indított először támadást, felment a vezető kettős mellé. A befutóban Imperiál és Rózsakert indultak meg nagy lendülettel és megszerezték az első két helyet, Andorra Gold lett a harmadik.
Befutási sorrend: Imperiál (10) – Rózsakert (9) – Andorra Gold (8)
Győztes idő: 17,7

 
5. futam:
Trugon hibázott a startnál és kiesett a versenyből. Tini-mia ment el vezetni, mellette Timur, mögöttük Tomika, Tarita Teriipia AT, Tárkány és Trotter alkották az élmezőnyt. A túlsó oldalon Timur-t diszkvalifikálták, hátulról pedig megindult Tündér Szépe, viszont az utolsó kanyarban ő is hibázott. A befutóban Tini-mia és Tarita Teriipia AT kettőse nagyon elment az üldözőktől, közülük is utóbbi fölénybe került az utolsó 100 méteren és megnyerte a futamot. Trotter lett a harmadik.
Befutási sorrend: Tarita Teriipia AT (4) – Tini-mia (5) – Trotter (2)
Győztes idő: 20,0

 
6. futam:
A hátulról forduló lovak hamar megérkeztek a fronthoz. Merlino Grif az első kanyar bejáratához érve hibázott. A tribün előtti egyenesben három kettesfogat alakult ki, az élen Ördög Hegedűse és Orinoco, aztán Offenbach Bigi és Orifiamma Jet, majd Reste Premier és Speedy Boy sorrendben. Orlando Bloom az élmezőnyből kiszakadva ügetett, mögötte már csak az időközben diszkvalifikált Merlino Grif volt. A finisre Ördög Hegedűse hozta a lovakat, őt elsőként Speedy Boy támadta meg, majd Reste Premier is elindult és a cél előtt elkapta az addig végig vezető hétévest. Speedy Boy lett a harmadik.
Befutási sorrend: Reste Premier (8) – Ördög Hegedűse (1) – Speedy Boy (2)
Győztes idő: 17,4

 
7. futam:
Lejelentés: (10) Pannus-Com!
Többen is hibával kezdtek, Nudli, Senorita és Rainbow Place. Az élen Miller és Pazar Hölgy kettőse ügetett, az első egyenesre érve Pazar Hölgy beült Miller mögé. Ők ketten eléggé megléptek a többiektől, akik Omar Sharif vezetésével érkeztek. Az utolsó kanyarban már Pazar Hölgy vezetett, Miller elfáradt. Pazar Hölgy könnyű győzelmet szerzett, Omar Sharif lett a második és már úgy tűnt, hogy Ösztönző lesz a harmadik, azonban megérkezett Ruby Reeves és ő ért fel végül a dobogó alsó fokára.
Befutási sorrend: Pazar Hölgy (5) – Omar Sharif (9) – Ruby Reeves (11)
Győztes idő: 19,9

 
8. futam:
Opál lány kezdett hibával és kiesett a versenyből. Mistral állt élre, mögötte Carpe Diem ügetett és az első egyenesben fel is ment mellé. Jól tartotta még magát Exxon Valdez, Kentucky Girl és zárkózóban volt a favorit Onze De Mayo. A túlsó oldalon Nyári Zápor hibázott, diszkvalifikálták. Carpe Diem és Mistral csatáztak az élen. Eközben a favorit elment mellettük és elsőként érkezett a befutóra. Könnyen győzött Onze De Mayo, Kentucky Girl érkezett a második helyre, Carpe Diem lett a harmadik.
Befutási sorrend: Onze De Mayo (2) – Kentucky Girl (5) – Carpe Diem (6)
Győztes idő: 17,9

Forrás: kincsempark.hu

2015.08.15. futamok képekben: Lisovszki Anda

Kapcsolódó cikkek