Terápiás nyári táborok a Gyermekmentő Szolgálat fóti központjában

 Idén nyáron is szervez terápiás táborokat a Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek.

 

 
A táborokba, amelyek a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító program támogatásával valósulnak meg, olyan gyerekek jelentkezhettek, akik év közben is jártak terápiás foglalkozásokra. Mivel a táborok létszáma betelt, a szervezők erre az évre már nem tudnak jelentkezőket fogadni – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az MTI-vel.

 
A mesterségem címere mottójú, június 29-től július 3-ig tartó táborban főként iskolás korosztályú, tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek, valamint súlyosabb állapotú autizmussal élő gyermekek vesznek részt. A tábor legfőbb célja, hogy a lovak gondozásán keresztül segítse a munkavállaláshoz és a mindennapi tevékenységekhez szükséges képességek fejlődését, megismertesse a gyerekeket a lovas környezethez kapcsolódó szakmákkal.
Önismereti tábor kezdődik 13-18 év közötti fiataloknak július 13-án. Az ötnapos tábor lakói egyéni lovasterápiás foglalkozásokon vehetnek részt, kipróbálhatják magukat csoportos lovas helyzetgyakorlatokban, emellett kiemelt téma lesz a tolerancia és az alkalmazkodás.
A lovak nyelvén mottójú harmadik tábor július 20-tól 24-ig tart majd, főként iskolás korosztályú, tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek és autizmussal élő gyermekek számára. A tábor legfőbb célja, hogy fejlessze a résztvevők szociális kapcsolatait és kommunikációját a lovak viselkedésének megismerésén keresztül. Fontos szerepet kap majd a lovakkal végzett földi munka, a lóvezetés és a társakkal való együttműködés.

 
A július 27-től 31-ig zajló tábor olyan mozgássérült, 9-18 éves gyermekeket vár, akik mozgáskorlátozottságuk miatt más táborban nem tudnának részt venni aktív programokban. Itt egyéni lovasterápiával fejlesztik őket, valamint személyre szabott, kontrollált mozgásos feladatokat is végeznek. A tábor ideje alatt a gyerekeket bevonják a lovak körüli munkába.
A terápiás programok mellett szabadidős tevékenységek színesítik a táborokban eltöltött hetet: kalandpark, mászóvár, gyógynövényspirál, rejtvények, akadálypálya, sorverseny is várja a gyerekeket. A táborok célja az önbizalom növelése, a mozgástól való félelem enyhítése, a nagy- és finommotorika fejlesztése.
Az MLTSZ munkájáról további információ olvasható a www.lovasterapia.hu weboldalon.

Forrás: MTI

Kép: pixabay.com

Kapcsolódó cikkek