Vezetői képességfejlesztés – lovakkal

Budapesttől másfél órányira található Tengelic, ahol Kovács Judit akkreditált (ACC) coach és lovas sportoktató segíti a vezetői képességek erősítését, fejlesztését. Mindezt lovakkal, a Gindly-Benyovszky Kastély festői szépségű parkjában.

 

Mesélne egy kicsit magáról?
Ha ezt a kérdést tíz évvel ezelőtt kapom, akkor azt válaszoltam volna, hogy a lovak körül forog az életem. Egy bizonyos életkor után azonban egyre nagyobb szükségét éreztem annak, hogy amit a lovaktól kaptam, abból visszaadjak valamennyit az embereknek. Ezért alapítottam meg 2012-ben a Pegazus Coaching Kft.-t, amelynek küldetése: „megoldások a lovaktól – Emberek vezetéséhez.
Agrármérnökként, lovasként és lovas sportoktatóként ugyanis tudom, milyen nagyszerű élményekkel ajándékozzák meg a lovak az embert.
Vezetőként és coachként pedig az is nyilvánvaló volt számomra, hogy a lóval éppen ugyanazokat a vezetői tulajdonságokat lehet kiválóan gyakorolni, amelyek az emberek vezetéséhez szükségesek.
Így tulajdonképpen a saját eddigi életutam vezetett erre a területre, amiért nagyon hálás vagyok.

 

Vezetői képességfejlesztés lovakkal. Miről szólnak a foglalkozások?
Vezetőknek szóló lovas programjaim egész naposak és coaching módszerekkel támogatják a résztvevőket abban, hogy elmélyítsék önismeretüket, új nézőpontból lássanak rá vezetői működésmódjukra. Miután felfedezik az összefüggéseket a lovakkal átélt élmények és a munkatársaikkal tapasztalt helyzetek között, újragondolhatják, finomíthatják vezetői stílusukat. Vagyis a folyamat fókusza az emberekre, a vezetők fejlesztésére helyeződik, ugyanakkor e folyamat gyakorlati részében fontos szerepet kapnak a lovak is.

 

Honnan jött az ötlet? Mióta foglalkozik lovas terápiával?
Én a coachingot teljesen elhatárolom a terápiától. Utóbbival nem foglalkozom, ezt a területet meghagyom a pszichológusoknak és a terapeutáknak.
A lovas coaching olyan személyes vezetői készségfejlesztést jelent, amely aktívan beépíti a lovak visszajelzésit a coaching folyamatba. Utóbbi alatt pedig az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) definíciója szerint az ügyfelekkel való együttműködés kreatív és gondolkodást serkentő folyamatát értem, ami arra inspirálja őket, hogy maximalizálják személyes és szakmai képességeiket.
Coachként tehát olyan vezetők az ügyfeleim, akik könnyedén és hatékonyan akarnak jobb eredményeket elérni, ugyanúgy, ahogy a lovaglásban is a könnyed stílus jelzi a gördülékeny együttműködést. A lovas coachinggal olyan kihívások leküzdésében tudok a lovaimmal együtt a vezetőknek segíteni, amit korábban maguk nem, vagy nem eléggé hatékonyan tudtak megoldani, pl. munkahelyi kommunikáció, delegálás, elköteleződés, motiváció témakörében. A vezetők ezekkel a problémákkal szembesülve gyakran magányosnak érzik magukat, hiszen sem a beosztottaikkal, sem a feletteseikkel nem tudják megbeszélni. Ilyenkor jön jól egy külső szakember, aki az ő személyre szabott, egyedi megoldásuk megkeresésében tudja őket támogatni.
Az ötlet egyébként a saját tapasztalataimból jött: amikor több mint 10 évvel ezelőtt magam is vezető lettem, tudom, mennyi időmbe és fáradságomba telt, mire megoldást találtam ezekre a kérdésekre. Az első pár év után észrevettem, hogy a lovakkal szerzett tapasztalatok mennyit segítettek. Ahogy utána olvastam a témának felfedeztem, hogy angol, német és spanyol nyelvterületen ennek már komoly szakirodalma van. Ez már utat is mutatott azokhoz a képzésekhez, amiket azután itthon és külföldön elvégeztem.

 

Az ember és a ló között a verbális vagy a nonverbális kommunikáció a hangsúlyosabb?
Egyértelműen a non-verbális. A ló tulajdonképpen a szavak nélküli kommunikáció szakértője, hiszen menekülő állatfajként mélyen belevésődött, hogy alaposan megfigyelje és értelmezze a környezetét. Ehhez jön még a háziasítás óta eltelt mintegy hatezer évnyi együttélés az emberrel. Ha lóval foglalkozunk, és szavaink ellentmondásba kerülnek a testbeszédünkkel, akkor a ló biztosan az utóbbi alapján fog reagálni. Ez egy nagyon fontos lehetőséget rejt a coachingban: a ló a testbeszédünkkel sok esetben nem is tudatos módon közvetített jelzéseinkre válaszol, így önkéntelenül felhozza azt a témát, amivel a coachingban előrehaladás érhető el.

 

A vezető beosztású személyeken kívül kiknek ajánlja még a coachingot?
A coaching hasznos lehet még önismeret elmélyítésére, karrierváltás előtti döntéshozatal megkönnyítésére, ill. azoknak, akik munkatársaikkal akarnak jobb együttműködést kialakítani. Jómagam üzleti coachingra szakosodtam, ezért főleg vezetőkkel, cégvezetőkkel foglalkozom.

 

A foglalkozások milyen hatással vannak a lovakra?
Örülök ennek a kérdésnek, mivel sokan nem is gondolnak erre! Pedig – az emberhez hasonlóan – a ló is akkor ad le nagyobb teljesítményt, ha közben jól érzi magát.
A lovas coaching gyakorlatai során a ló mozgástere, önállósága, cselekvési szabadsága nagyobb, mint lovagláskor, szellemileg viszont ugyanúgy összpontosít: megpróbálja kitalálni, mit is akar tőle a vele éppen kapcsolatba lépő idegen. Ezért programjaim szervezésekor mindig tudatosan figyelek arra, hogy a lovaknak elegendő pihenőidejük legyen, és mindig érdekes maradjon számukra az emberekkel végzett munka.

 

Melyik az a gyakorlat, amelyik a legjobban szemlélteti, hogy a ló és az ember között teljes az összhang?
Kinek-kinek más: aki a nap elején még tart a lótól, ott az első cél még nem a teljes összhang, hanem a félelmek, korlátozó hiedelmek leküzdése. Bármi más csak ezután jöhet. Ugyanakkor ennek a szorongásnak a leküzdése egy lóval testközelből aznap először találkozó kliensnek nagyobb érzelmi töltettel és megkönnyebbüléssel járó lépés, mint egy lovas hátterű részvevőnek egy összetettebb gyakorlat elvégzése. Az előremozdulás tehát mindig szubjektív, mindenkinek a saját helyzetéhez és érzéseihez képest mérhető. Tulajdonképpen nem a „gyakorlatok teljesítésében” mérjük a sikert, hanem abban, hogy új felismerések, meglátások, értelmezések születnek. Ha a lovas gyakorlatok révén létrejön ez az együttgondolkodás, az máris az összeszedettség, egymásra hangolódás irányába hat.

 

Mik a tapasztalatai, milyen pluszt ad a résztvevőknek a foglalkozás?
Azt szoktam mondani, hogy az ember lovakkal gyorsabban tanul és nehezebben felejt.
Ismert tény, hogy minden olyan új ismeret, amihez érzelem kötődik, jobban megmarad az emlékezetünkben. Márpedig a lovak mindig „megszólítják” az embereket, intenzív érzelmeket, élményeket váltanak ki belőlünk. Ezért olyan program a lovas coaching, aminek a tanulságai még évek múlva is könnyen felidézhetők.

 

A későbbiek folyamán milyen visszajelzéseket szokott kapni?
A visszajelzéseknek mindig nagyon örülök. Többen hozzájárultak, hogy tapasztalataikat kitehessem a honlapomra, ezek a vélemények a referenciák kép alatti linken olvashatók.
Ami a beszámolóikban közösnek mondható: a sikerélmény, az önbizalom növekedése, bizalomépítés, csapatban pedig egymás támogatása, elfogadása, megértése.

 

A vezetőknek is fontos a továbbképzés. Ön hogyan, hol tudja az ismereteit bővíteni?
Nemzetközi coaching akkreditációm elő is ír bizonyos óraszámú továbbképzést, amit az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) által jóváhagyott képzéseken szoktam teljesíteni. Emellett igen hasznosnak tartom a Coaching Határok Nélkül programsorozat rendezvényeit, ahol élvonalbeli nemzetközi coachok tartanak minden hónapban egy-egy egész napos ismeretátadást Budapesten.
Kifejezetten lovas coaching témakörben pedig a nyaralásaimat szoktam arra használni, hogy a számomra fontos szakmai eseményeken részt vegyek többnyire Németországban, vagy Spanyolországban.
Emellett sokat olvasok és több amerikai coach e-Learning (távoktatásos) programjába is bekapcsolódom.

 

Milyen fajta lovakkal dolgozik?
Saját kancáim furioso-north star fajtájúak, mellettük még barátaim kisbéri félvéreit vontam be a programjaimba, így összesen négy lóval dolgozunk. Fontos a lovak vérmérsékletének, egyediségének, viselkedésének ismerete, hiszen az ügyfeleim többnyire nem lovas hátterűek és coachként az én felelősségem a biztonságos lókiválasztás. Mivel a lovainkat magunk neveltük, nagyon jól ismerjük őket.

 

Milyen volt az első lovas élménye? Honnan jött a lovak szeretete?
Apai ágon lovas hátterű családba születtem, apám, nagyapám lovagoltak, dédapám pedig gidránokat tenyésztett Tolna megyében, így már gyerekkoromban adott volt a lószeretet és a lovaglás. Bár Budapesten nőttem fel, de kisiskolás koromtól rendszeresen jártam az Állatkerti Kísérleti Gyermek Lovardába. Szerencsésnek mondhattam magam, mivel az akkoriban Szidnainé dr. Csete Ágnes irányításával bevezetett programban gyerekként nemcsak lovagolni tanulhattunk, de a lovak ápolásában, gondozásában is részt vehettünk. Ez alapozta meg későbbi pályaválasztásomat is, hogy agrármérnök lettem. Néhány évtized múlva teljesült az az álmom is, hogy lovakkal dolgozhattam: a ’90-es évek végén a Bábolnai Arab Ménesben voltam törzskönyv-vezető.

 

Ki a példaképe? Mi a legfontosabb, amit megtanult tőle?
Lovaglásban Endrődy Ágoston szemléletmódja. Az „Adj Esélyt Lovadnak” című könyve nagyon sokat segített, amikor a saját lovaimat belovagoltam. Megtanított arra, hogy gondolkodva lovagoljak, azaz miként értsem meg a ló viselkedését és hogyan vonhatom be őt magát is a feladatba.
Ló és cégvezetés témakörben pedig Bernd Osterhammel: ő a saját cége példáján mutatta meg, hogyan lehet sikerre vinni egy vállalkozást a lovai által inspirált gondolatokkal. Később erről írt egy Németországban igen sikeres könyvet, amit a jóváhagyásával lefordíthattam magyarra, ez 2013 nyarán jelent meg Lovas Suttogó Vezetőknek címmel a Z-Press Kiadó gondozásában.
Remélem, hogy a könyvében leírt története hozzám hasonlóan másokat is lelkesíteni fog arra, hogy másképp nézzenek a lóra és a ló-ember viszony tanulságai sikeresebbé tegyék a mindennapjaikat.

 

Aki nem csak olvasni, hanem részt is szeretne venni a kurzusokon, a honlapon ( http://pegazuscoaching.hu/ ) minden fontos információt megtalál, a blogon ( http://pegazuscoaching.blogspot.hu/ ) pedig további érdekes beszámolókat és cikkeket talál a témával kapcsolatban.

 

 

Lisovszki Anda

Kapcsolódó cikkek