Lovasterápia indult Nagykárolyban

Az EQUUS Lovasegyesület keretében helybeli , illetve vidéki gyermekek számára indítottak lovasterápiás foglalkozást. A program három hónapon keresztül tart, a MOL Románia támogatja.

 
„A MOL Románia a Közösségért Alapítványon keresztül finanszírozza a sérült, illetve szociálisan nehéz helyzetben lévő gyermekek lovasterápiás foglalkozásait. Ezt egy pályázati kiíráson való sikeres szereplés révén lehetett elérni. Mi, vagyis az EQUUS Lovasegyesület mint nonprofit egyesület kaptunk támogatást, több más alapítványhoz, egyesülethez hasonlóan. Résztámogatást nyertünk, ami három hónapos lovasterápiás foglalkozást tesz lehetővé, vidéki és városi szociálisan hátrányos helyzetű, sérült gyermekek részére. Eredetileg húsz gyermekre vonatkozott a projekt, viszont olyan magas volt az érdeklődés, hogy ezt a számot harmincra emeltük. Ennél több gyermekkel sajnos nem áll módunkban foglalkozni, mivel ha túl sokan lennének, az nagyon sokat rontana a terápiás munkánkon. Így is van olyan gyermek, aki nem érzi jól magát társaságban, erre külön is oda kell figyelnünk a foglalkozások során. A foglalkozásra járó gyermekek szállítását is mi biztosítjuk, mivel a Nagykároly környékéről érkezők számára talán az utaztatás jelenti a legnagyobb gondot. Leginkább értelmi fogyatékossággal élőt gyermekek járnak a foglalkozásra, de vannak olyanok is, akiknek a szociálisan hátrányos helyzetükből adódóan vannak problémáik, emellett autista gyermekek is járnak hozzánk” — számolt be Veress Annamária, aki szakképzett lovasoktató és gyógypedagógus. Rajta kívül még három szakember vesz részt a foglalkozásokon, Békési Nóra pszichológus, illetve Sütő Gábor tornatanár. Ők, illetve az EQUUS Lovasegyesület tagjai dolgoznak azon és azért, hogy ezt a projektet sikeresen folytassák le.
„A lovasterápia komplex fejlesztésre ad lehetőséget. Elsősorban amiatt, mert a ló háromdimenziós mozgása stimulálja az agyi struktúrákat, és ezáltal nem csak az egyensúlyérzéket és mozgáskoordinációt, hanem a nagy mozgásokat is tudjuk fejleszteni, s még a beszédfejlesztésben is jó eredményeket érhetünk el. A szociális kapcsolatteremtésre irányuló képességeket is fejlesztjük, a gyermek kapcsolatot teremt a lóval, a gyógypedagógussal, a lovat vezető személlye” — mondta el a szakember.

 
A gyermekek március eleje óta vesznek részt a foglalkozásokon. Az elmúlt, közel egy hónap alatt megszokták a helyet, ismerik a foglalkozásokat vezető szakembereket. Van olyan autista gyermek, aki a lovardai környezetben egészen másképpen viselkedik. Egy nyolcéves kisfiú, aki szintén rendszeresen jár a foglalkozásokra, már hajlandó kommunikálni az oktatókkal is, ugyanakkor látszik rajta, hogy szívesen tartózkodik a lovardában. A program három hónapon keresztül zajlik, május végén ér véget.

 

Tőtős Tímea

Forrás: http://www.frissujsag.ro/lovasterapia-indult-nagykarolyban/

Kapcsolódó cikkek