Átadták a Bábolnai Ménesbírtok fedeles lovardáját

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. Ölbő-pusztai telephelyén csütörtökön átadták a felújított fedeles lovardát és a régi kocsiszín helyén kialakított szociális épületet.

 
A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. 2014 elején került a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá, aminek eredményeképpen a történelmi múltra visszatekintő társaság kiegyensúlyozott működésre és biztos jövőre számíthat. Ennek egyik bizonyítéka a most átadott, 210 millió forintos beruházás – mondta a földművelésügyi miniszter az átadás előtt.
Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy az ölbői telephelyen lévő műemléki épületek állapota annyira leromlott, hogy többször a balesetveszély elhárítása miatt kellett halaszthatatlan javításokat végezni. A most átadott létesítmények segítik a tenyésztést, valamint színvonalas gyakorlati helyet biztosítanak a Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakiskola tanulóinak.
Bérci Balázs, a ménesbirtok ügyvezetője elmondta, a felújított építmények összes alapterülete meghaladja a 600 négyzetmétert. A létesítményeket régészeti és történeti kutatások alapján, eredeti állapotában állították helyre.

 
A lovardában a csirketenyésztés fénykorában a belmagasságot vasbeton födémekkel csökkentették és három szinten folyt állattartás. A felújítás során a födémeket elbontották, az épület új tetőszerkezetet kapott, padlózatát a lovak ízületeit kímélő anyaggal töltötték fel.
Ölbő-puszta a Shagya-arab és az arab telivér tenyésztésének egyik helyszíne. A telepen az évjárati csikók tartása és képzése folyik.
A közel 300 lóból álló arab ménes alapját 19 tenyészmén és 51 tenyészkanca alkotja. Az arab telivér tenyésztésében kiemelkedő értéket jelentenek a tiszta vérű egyiptomi arab telivérek.

 

Forrás: MTI

Kép: pixabay.com

Kapcsolódó cikkek